Index Vakbarát Hírportál

Washington segít Phenjannak, ha felhagynak az atomprogrammal

2018. május 11., péntek 23:52

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter azt mondta: az Egyesült Államok hajlandó segíteni Észak-Korea gazdaságának, ha Phenjan megsemmisíti atomfegyvereit. A megjegyzés a dél-koreai kollégájával, Kang Kjung Vhával tartott közös pénteki sajtótájékoztatóján hangzott el.

Pompeo szerint a Phenjannal folytatott tárgyalások célja a Koreai-félsziget ellenőrizhető atomfegyver-mentesítése lenne. Mint mondta: jó és tartalmas párbeszédet folytatott Kim Dzsongun észak-koreai vezetővel a héten. Csütörtökön tért vissza Phenjanból Washingtonba három amerikai állampolgár társaságában, akiket Észak-Korea szabadon engedett.

Pompeo arról beszélt, hogy Washington közeli partnerként szeretné látni Észak-Koreát, nem pedig ellenségként. Emlékeztetett rá, hogy az Egyesült Államok a múltban nem egy alkalommal jó barátja lett volt ellenfeleinek.

Amennyiben Észak-Korea merészen arra szánja el magát, hogy gyorsan megszabadul az atomfegyverektől, úgy az Egyesült Államok is kész együttműködni Észak-Koreával, hogy a dél-koreai barátainkhoz mérhető jómódot érjen el.

– mondta Pompeo, de szerinte ehhez teljes és ellenőrzött nukleáris lefegyverzésre van szükség. Az elemzők szerint ez magában foglalna helyszíni vizsgálatokat is.

Az AP hírügynökség szerint Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsongun máshogy értelmezhetik az atomfegyver-mentesítés célkitűzéseit. Az Egyesült Államok számára ez az jelenti, hogy Phenjan megsemmisíti a már megépített nukleáris eszközeit. Észak-Korea viszont azt állítja, azért kész a párbeszédre, mert sikerült atomhatalommá válnia. Emiatt az elemzők kétségben vonják, hogy valóban kész lenne feladni az atomfegyvereit.

Kang Kjung Vha történelmi lehetőségként méltatta Donald Trump és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető június 12-i, szingapúri találkozóját. A dél-koreai külügyminiszter arról is beszélt, hogy Phenjan a találkozón követelheti az amerikai csapatkivonást Dél-Koreából. 

Kang szerint az amerikai katonai jelenlét elsődlegesen Washingtonra és Szöulra tartozik. Mint mondta, az elmúlt 65 évben az amerikai csapatok dél-koreai jelenléte kulcsszerepet játszott az elrettentésben, illetve a Koreai-félsziget békéjének és stabilitásának megőrzésében. A külügyminiszter szerint nem szabadna, hogy a tárgyalások témája legyen az amerikai katonai erő bárminemű mérséklése a térségben.

A következő hetek kritikusak lesznek, rendkívül szoros egyeztetésekre van szükség országaink között. Világossá tettük, hogy a szankciók megmaradnak, amíg nem látunk tartalmi intézkedéseket Észak-Koreától az atomfegyver-mentesítésre.

(MTI)

Rovatok