Index Vakbarát Hírportál

Demokrata szenátor: Putyin rendelte el az orosz beavatkozást az elnökválasztásba

2018. május 16., szerda 21:56

Az amerikai szenátus hírszerzési bizottságának vezetői szerdán közölték, hogy folytatják a vizsgálatot a 2016-os amerikai elnökválasztásba való orosz beavatkozásról, és egyetértettek az amerikai hírszerző ügynökségek értékelésével, melyek szerint Moszkva megkísérelt beavatkozni a szavazásba – írja az MTI.

Nincs kétség afelől, hogy Oroszország soha nem látott erőfeszítést tett, hogy beleavatkozzon a 2016. évi választásunkba.

– hangsúlyozta a bizottság elnöke, Richard Burr republikánus szenátor a testület alelnökével, Mark Warner demokrata párti szenátorral közösen kiadott közleményében, miután a testület szerdán volt magas rangú hírszerzési vezetőket hallgatott meg.

Warner úgy fogalmazott, hogy alapos tanulmányozás után munkatársaik arra jutottak, hogy a hírszerző közösség következtetései pontosak voltak, de hozzátette azt is, hogy az orosz erőfeszítés kiterjedt és bonyolult volt,

és maga Vlagyimir Putyin orosz elnök rendelte el azzal a céllal, hogy segítse Donald Trumpot és kárt okozzon Hillary Clintonnak.

Ez utóbbi kijelentés főleg azért érdekes, mert a képviselőház republikánus többségű hírszerzési bizottsága által több hete kiadott jelentés szerint Oroszország nem kívánta Trumpot segíteni, a hírszerző bizottságban többségben lévő republikánusok pedig márciusban bejelentették, hogy lezárták a vizsgálatot, és arra a következtetésre jutottak, hogy Oroszország nem akart Trumpnak segíteni.

A meghallgatáson egyébként

Az ülésre meghívót kapott James Comey, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) Trump által menesztett igazgatója is, de ő végül nem jelent meg.

Az elnökválasztás állítólagos befolyásolása ügyében indított három legfontosabb kongresszusi vizsgálat egyikét a szenátus hírszerző bizottsága folytatja le, a másik kettőt pedig a képviselőház hírszerzési bizottsága és a szenátus jogi bizottsága., az ügyben pedig vizsgálatot folytat Robert Mueller különleges ügyész is.

Mueller vizsgálatában kulcsszerepet játszik Ifj. Donald Trump két évvel ezelőtti találkozója az oroszokkal, amiről szintén szerdán kerültek ki újabb információk, erről írt cikkünket itt olvashatják.

Rovatok