Index Vakbarát Hírportál

Aszad: Már majdnem megnyertük a háborút

2018. május 31., csütörtök 09:31

Az amerikai erőknek előbb vagy utóbb el kell hagyniuk Szíria területét – jelentette ki Bassár el-Aszad szíriai elnök a Russia Today (RT) külföldre sugárzó orosz tévéállomás csütörtöki adásában.

A Moszkva támogatását élvező szíriai elnök szerint Damaszkusz már közel áll a háború megnyerésére „az amerikai beavatkozás ellenére.”

Az RT-nek adott interjúban Aszad hangsúlyozta, hogy visszafoglalják Szíriának azokat a térségeit is, amelyeket az amerikai támogatással bíró kurd-arab koalíció, a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) harcosai foglaltak el az ország északi és keleti részén. „Ez a mi földünk, a mi jogunk és kötelességünk felszabadítani” – idézte az elnököt az MTI.

Mind mondta az amerikaiaknak tanulniuk kell az Irakban történtekből, és el kell hagyniuk Szíriát. Hozzátette: Irak amerikai megszállása is azzal végződött, hogy Washingtonnak ki kellett vonnia katonáit.

Aszad szerint a győzelem elérését igyekszik késleltetni az Egyesült Államok és „európai és a térségben tevékenykedő bábjai” – nem csak a politikai folyamatok lassításával, de a terrorizmus támogatásával is.

Rovatok