Gondolom, senki nem fogja meglepetésében a vécébe ejteni a telefonját, amikor azt olvassa, hogy Észak-Korea médiaszempontból is a világ legzártabb rezsimje. Internet csak foltokban létezik, a tévék és rádiók egységesen az állampárt által előírt győzelmi jelentéseket és termelési riportokat sugározzák, ezt „szórakoztató” tartalomként megfejelve az Űrgammák szintjét alulról karcoló erkölcsi-politikai tanítómesékkel. Jellemző, hogy
az elmúlt hetek slágertémája nem más, mint hogy kezdődik a rizsültetési szezon.
A propaganda a Párt és a Forradalom ellenségeit – például az amerikaiakat vagy az történelmi bűneik miatt amúgy sem népszerű japánokat – az antiszemita gúnyirodalom legalja stílusát megszégyenítő módon gnómokként, szörnyetegekként ábrázolja, és ezen alsóbbrendű faj egyedeit a gyerekkortól sulykolt militarizmus szellemében megsemmisítésre ítéli. Ezért is érdekes a kérdés,
hogyan magyarázza el a propaganda a pártvezér szingapúri találkozását a már sokszor megsemmisítésre ítélt Egyesült Államok első emberével?
A BBC és a National Public Radio médiaelemzései szerint a két ország közti „dialógus” elvi síkon Kim Dzsongun újévi beszédét követően került be a lapokba, de szigorúan úgy, mintha ezt a sikeres nukleáris program miatt kényszerpályára került Egyesült Államok erőltetné, és Phenjan csak békevágyból és jófejségből áll a kötélnek. A két vezető tervezett találkozójáról csak Mike Pompeo amerikai külügyminiszter májusi előkészítő látogatásának apropóján értesülhetett az átlagészaki.
Az biztos, hogy Trump gesztusértékű ajánlata az elemzők szerint sokat javított az amerikai elnök észak-koreai sajtóján. A lapokban és a határ túloldalára ledobott röplapokon ugyanis Trumpot korábban véresen, összetaposva, netán a dél-koreai elnök lábujjait szopogatva ábrázolták, ez a gyűlölet azonban a találkozó közeledtével teljesen eltűnt.
De közben a propagandisták nem sokat cikkeztek a csúcsról; a hézagos híradást és a távolságtartó hozzáállást azonban az esemény kiszámíthatatlan kimenetelén kívül az a szokás is diktálhatta, hogy Kim Dzsongun programjairól konkrétumokat szigorúan csak hazatérését követően árulnak el.
Többen számítottak arra, hogy az észak-koreai nyitás (oké, nyitásféleség) a nyilvánosság határait is kitágítja. Erre az optimizmusra az adott okot, hogy
a Korea-közi csúcsot követően már ledőlt egy tabu.
Elemzők ugyanis már-már forradalmi fejleményként értékelték, hogy az emberek arról is olvashattak, Kim Dzsongun észak-koreai vezető és Mun Dzsein dél-koreai elnök – elvi szinten – megállapodott a félszigeten található nukleáris arzenál leszerelésében is Márpedig a nukleáris leszerelés egészen eddig tabutémának számított, ugyanis a pártdirektíva axiómaként kezelte, hogy az országnak szüksége van atomfegyverekre, különben nem tudják megvédeni magukat az „amerikai agresszióval” szemben.
És ezegyszer valóban az optimistáknak lett igazuk: a pártsajtó ugyanis hétfőre szakított a hagyománnyal, és sutba vágta a konzervanyagokat.
Koreai Központi televízió hét perces tudósításban számolt be Kim Dzsongun megérkezéséről és első kézfogásairól, és a Rodong Szinmun pártlap is első két oldalát szentelte a csúcsnak. A Koreai központi Hírügynökség pedig ismertette Phenjan tárgyalási témajavaslatát, és hangsúlyozta az egész találkozó különleges, történelmi jelentőségét.
Egyébként a vezetőjükkel tartó propagandisták önmagukban is kuriózumnak számítanak, az egyik tévéstábot úgy körülrajzották külföldi kollégáik, hogy inkább menekülőre fogták:
(Borítókép: A KCNA által kiadott fotó Kim Dzsongun szöuli látogatásáról)