Index Vakbarát Hírportál

A négy évvel ezelőtti tűz után ismét kegyetlenül leégett a glasgowi művészeti akadémia

2018. június 16., szombat 10:34

Éjszaka kigyulladt és leégett Glasgow egyik legszebb és legikonikusabb épülete, az 1800-as évek végén épített Mackintosh Building a School of Arts-on.

A BBC beszámolója szerint este 11 után keletkezett a tűz, a lángok hamarosan átterjedtek két szomszédos szórakozóhelyre is. 120 tűzoltó küzdött a lángokkal, a helyzet rendkívül komoly volt a hivatalos jelentések szerint.

Mackintosh Building már négy éve is leégett egyszer. Azóta az épületet renoválják, a mostani tűz azonban a szemtanúk szerint a korábbinál is súlyosabb volt, sokkal rosszabbul nézett ki, mint a 2014-es: „Úgy égett az épület, mint egy doboz gyufa” – mondta egy férfi.

A tűznek az eddigi jelentések szerint szerencsére nincsenek sérültjei, még ugyan vannak kisebb lángoló részek, de a tűzoltók már kontrollálják a helyzetet.

Rovatok