Index Vakbarát Hírportál

Ferenc pápa: Az abortusz olyan, mint a náci fajnemesítés

2018. június 17., vasárnap 12:45 | öt éve frissítve

Ferenc pápa szombaton az olasz Család Fóruma nevű szervezet ünnepségen mondott beszédet Rómában, ahol a korábbi nyilatkozataitól teljesen eltérő hangnemben beszélt az abortuszról, családról, melegházasságról.

Utóbbit egyértelműen elutasította, szerinte a házasságról csak férfi és nő között beszélhetünk, és az igazi család csak egy ilyen szent kötelékre épülhet. "Fájdalmas kimondani, de ma különféle családokról beszélünk"   idézi a PinkNews a pápát, aki ezzel egy Olaszországban is zajló, LMBTQ-családokról szóló társadalmi vitához szólt hozzá.

Ferenc arról is beszélt, mi kell a boldog családi élethez: a házastársak ne telepedjenek egymásra, tartsák tiszteletben a másik igényeit, és kérjenek bocsánatot, amikor hibáznak és megbántják a partnerüket. A pápa külön megdicsérte azokat a nőket, akik képesek megbocsátani férjük hűtlenségét.

Ugyanebben a beszédében a pápa az abortuszt a nácizmushoz hasonlította.

Szerinte a magzatelhajtás nem más, mint ártatlan gyerekek meggyilkolása, akkor is, ha a terhesség első hónapjaiban kiderül, hogy valami betegsége van a magzatnak. Ferenc pápa szerint a beteg magzatok abortálása olyan, mint amikor az ókori Spártában kitették a Taigetoszra a beteg gyerekeket, vagy mint a náci fajnemesítés. "A múlt században az egész világ felháborodott azon, amit a nácik tettek. Ma ugyanezt tesszük, csak fehér kesztyűben" – mondta az egyházfő.

Rovatok