Index Vakbarát Hírportál

Vöröskereszt: Egyre több helyi háború zajlik

2018. június 19., kedd 18:16

Több mint kétszeresére nőtt a nem nemzetközi fegyveres konfliktusok száma a világon az évszázad eleje óta - írta kedden közzétett jelentésében a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (ICRC).

A konfliktusokban több érintett fél van mint régen, az elmúlt hat évben pedig több fegyveres csoport jelent meg, mint az azt megelőző 60 évben - idézi a tanulmányt az MTI.

Az ICRC jelentése szerint a két fél között zajló konfliktusok csak a harmadát teszik ki az összesnek, míg az esetek 44 százalékában az összecsapások 3-9 fél között zajlanak. 

A harcok sújtotta államok mintegy negyedében több mint tíz hadviselő fél van. A Líbiában 2011. február 15-én kezdődött felkelés nyomán kialakult harcokban például csak Miszráta északnyugati városban 236 fegyveres csoportot jegyeztek fel. A 2011 márciusa óta tartó szíriai polgárháborúban pedig több mint ezer fegyveres csoport harcolt 2014-ben.

A tanulmány kitért arra is, hogy a jelenlegi fegyveres konfliktusok mintegy 40 százalékában vesznek részt dzsihadista csoportok.

A jelentés szerint a fegyveres csoportokkal folytatott párbeszéd egyes esetekben "kedvező eredményekkel jár mind a lakosságra, mind a humanitárius szervezetek munkatársaira nézve".

Rovatok