Index Vakbarát Hírportál

New York polgármestere nem tudott a szüleiktől elszakított gyerekekről

2018. június 21., csütörtök 05:35

Bill de Blasio, New York polgármestere felháborodását fejezte ki szerdán, miután megtudta, hogy a hatóságok legalább 239, migráns szüleiktől elszakított kiskorú gyermeket küldtek a városba anélkül, hogy a város vezetése erről értesült volna. Az ügy további hullámokat ver azután is, hogy Donald Trump elnök szerdán aláírta azt a rendeletet, amely véget vet a gyermekek elszakításának illegális határátlépésért őrizetbe vett szüleiktől.

De Blasio szerdán elment a Harlemben működő, migráns gyermekek számára létesített befogadóközpontba, ahol előző éjjel egy televíziós stáb rögzítette olyan kislányok érkezését, akiket feltehetően a mexikói határon szakítottak el szüleiktől, írja az MTI.

"Hogyan lehetséges, hogy közülünk senki sem tudta, hogy 239 gyereket hoztak a városunkba? Hogy lehet, hogy a szövetségi kormány eltitkolja ezt az információt a város lakói elől, megakadályozva ezzel, hogy ezek a gyerekek a szükséges segítségben részesüljenek?" - kérdezte a Trump ellenlábasának számító demokrata párti polgármester a sajtónak nyilatkozva.

De Blasio szerint a harlemi központba érkezett gyermekek közül a legkisebb alig kilenc hónapos. Másik példaként egy Hondurasból érkezett kilencéves fiút hozott fel, aki több mint 3000 kilométeres buszozás után érkezett New Yorkba, és fogalma sincs, hogy mikor láthatja viszont az anyját.

Az AP amerikai hírügynökség szerdán értesült arról, hogy a Trump-kormányzat legalább három befogadóközpontot hozott létre olyan csecsemők és kiskorú gyermekek ellátására, akiket a szüleiktől szakítottak el az amerikai-mexikói határ mentén.

Orvosok és ügyvédek, akik látogatást tettek a Texas déli részén, a Rio Grande völgyében megnyitott menedékhelyeken, elmondták, hogy a létesítmények jó színvonalúak, tiszták és biztonságosak, a gyerekek azonban - akik semmit nem tudnak szüleik hollétéről - hisztérikus állapotban voltak és sírtak. Sokan közülük öt év alattiak, és néhányan olyan kicsik, hogy még beszélni sem tudnak.

A kormány egy negyedik befogadóközpont megnyitását is tervezi több száz kiskorú migráns gyermek számára Houstonban, a város vezetői azonban kedden elítélték ezt a tervet.

Amióta a Fehér Ház május elején zéró toleranciát hirdetett az illegális bevándorlással szemben, több mint 2300 gyermeket választottak el szüleiktől az amerikai-mexikói határon, ami ugrásszerűen megnövelte az állami gondozásra szoruló gyermekek számát.

Szerdán a legnagyobb amerikai légitársaságok azzal az kéréssel fordultak a szövetségi kormányhoz, hogy ne használja járataikat a politikája következtében szüleiktől elszakított migráns gyermekek szállítására. Az American Airlines, a United Continental és a Frontier Airlines még azelőtt adott ki tiltakozó nyilatkozatot, hogy Trump elnök - meghátrálva eddigi politikájától - aláírta rendeletét a családok szétszakításának megakadályozásáról. 

A belbiztonsági minisztérium (DHS) válaszában bírálta a légitársaságok döntését, szerencsétlennek minősítve, hogy "a továbbiakban nem akarnak együttműködni a DHS bátor munkatársaival az utazóközönség védelmében". 

Az országos felháborodásnak köszönhetően egyetlen hét alatt 13 millió dollárt sikerült összegyűjtenie egy, a határon szétszakított családok megsegítésére adományokat gyűjtő párnak. A kampány eredeti, szerény célkitűzése az volt, hogy 1500 dollárt gyűjtsenek egy jogsegélyt nyújtó texasi csoportnak, egyetlen család jogi képviseletéhez. Felhívásukat azonban rengetegen megosztották a világhálón, és szerdáig több mint 13 millió dollár adomány gyűlt össze a számlán. A pénzt a Menekültek és Bevándorlók Oktatási és Jogsegély Központja (RAICES) elnevezésű közhasznú szervezethez juttatják el.

A kampányt múlt szombaton férjével elindító Charlotte Willner közölte, hogy bár reméli, hogy Trump elnök szerdán aláírt rendelete véget vet a családok szétszakításának, ők nem hagynak fel a munkájukkal. "Egy politikai váltás önmagában nem juttatja vissza a csecsemőket az anyjukhoz, ahogy az ártatlan gyermekek által elszenvedett traumákat sem törli ki" - írta a Facebookon.

Rovatok