Index Vakbarát Hírportál

Enyhítették a náci bűnökre vonatkozó törvényt a lengyelek

2018. június 27., szerda 15:34

A lengyel alsóház megszavazta a náci bűnökre vonatkozó, Izrael és az Egyesült Államok tiltakozását kiváltó törvény enyhítő jellegű módosítását, a kormány előterjesztését ellenzéki képviselők is nagyrészt támogatták - írja az MTI. A sürgősséggel napirendre tűzött javaslat ellen csak az ellenzéki Kukiz´15 képviselői, más ellenzéki pártok egy-egy tagja, valamint négy független honatya szavazott.

Az év elején elfogadott törvényből kihúzták azt az előírást, hogy a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézetének ügyészei büntetőjogi eljárásokat indíthatnak azok ellen, akik a lengyel nemzetet és a lengyel államot nyilvánosan és a tényeknek ellentmondva a náci német birodalom bűntetteiben való, intézményes szintű bűnrészességgel vádolják.

Továbbra is bírság vagy három évig terjedő szabadságvesztés lenne kiszabható azokra, akik tagadják a lengyel nemzetiségű, illetve lengyel állampolgárságú személyek ellen elkövetett náci, valamint kommunista bűntetteket.  Az erre vonatkozó előírások alapján Lengyelországban az előző években is büntethető volt többek között a holokauszttagadás. Az erre vonatkozó előírások alapján Lengyelországban az előző években is büntethető volt egyebek között a holokauszttagadás.

Az előterjesztő Mateusz Morawiecki kormányfő azt mondta, a kormány nem nyomás hatására cselekszik.

Hibának minősítette a módosítást a Kukiz´15 képviselője, Józef Brynkus. Szerinte a törlendő előírás hasznos volt, mert a lemondanak róla, sokak szemében beigazolódik az előző változat negatív, Lengyelország számára hátrányos megítélése.

Az eredeti törvényt Andrzej Duda lengyel elnök februárban aláírta, egyúttal azonban utólagos normakontrollt kért az alkotmánybíróságtól, elsősorban a szólásszabadság kapcsán felmerült kétségei miatt. A lengyel alkotmánybíróság még nem döntött az ügyben. A jogszabály március elején lépett hatályba.

Rovatok