Index Vakbarát Hírportál

Akár 3 év börtön is járhat antiszemitizmusért Romániában

2018. július 2., hétfő 16:33

Mától börtönnel büntetik az antiszemita megnyilvánulásokat Romániában. A bukaresti képviselőházban szinte  egyhangúlag elfogadott törvényt hétfőn hirdette ki Klaus Iohannis államfő - írja az MTI. 

A törvénytervezetet közösen terjesztette elő a román parlament összes frakciójának egy-egy törvényhozója. Indoklásuk szerint az interneten és közösségi oldalakon terjedő antiszemitizmus megfékezése érdekében szükség van arra, hogy az - idegengyűlölet büntetéséről rendelkező - általános rendelkezéseken kívül a zsidósággal szembeni gyűlöletkeltés visszaszorítására és megelőzésére külön jogszabályt hozzanak.

A jogszabály azt az egységesített meghatározást használja az antiszemitizmusra, amit a Nemzetközi Holokauszt-emlékezési Szövetség (IHRA) 31 országa 2016-ban, a román soros elnökség idején, Bukarestben fogadott el. Ennek megfelelően antiszemitizmusnak - zsidók elleni gyűlölködésnek - minősül minden olyan megnyilvánulás, amely a zsidók vagy a zsidó közösségi és egyházi intézmények ellen irányul.

A most kihirdetett törvény szerint Romániában ezentúl három hónaptól három évig terjedő börtönbüntetés  jár az antiszemita megnyilvánulásokat és az antiszemita jelképek nyilvános terjesztéséért, illetve háromtól tíz évig terjedő börtön jár az antiszemita jellegű szervezetek létrehozásáért vagy azok pénzeléséért. A törvény büntetlenséget biztosít azoknak, akik elkövették ugyan ezeket a bűncselekményeket, de - még a hatósági leleplezés előtt - feljelentik az antiszemita szervezkedés többi résztvevőjét.

Románia csak a kétezres évek elején ismerte el, hogy a Ion Antonescu vezette egykori bukaresti kormány felelős volt több mint negyedmillió zsidónak az 1941-44-es időszakban végrehajtott legyilkolásáért.

Az antiszemitizmust büntető törvény még kihirdetése előtt arra ihlette a bukaresti parlament 39 - ellenzéki és kormánypárti - törvényhozóját, hogy a jogszabályt szinte szóról szóra lemásolva, az antiszemita szót behelyettesítve, törvénytervezetet terjesszenek a parlament elé a "románellenes" megnyilvánulások és szervezkedés büntetéséről, így szabva gátat az olyan jelképhasználatnak és rendezvényeknek, amelyek sértik a románságot.

Rovatok