Index Vakbarát Hírportál

Egy újságírónő fogdosásával vádolják a liberális kanadai miniszterelnököt

2018. július 7., szombat 21:29

Justin Trudeau kanadai miniszterelnököt azzal vádolja egy nő, hogy 18 évvel ezelőtt egy alapítványi rendezvényen fogdosta őt. A liberális miniszterelnök tagadja, hogy bármit elkövetett volna, noha a nő szerint akkor bocsánatot is kért tőle.

Az eset, ha megtörtént, még 2000 augusztusában történt, méghozzá egy helyi szerkesztőségben. Az újságíró egy olyan pénzgyűjtő alapítványi esten vett részt együtt a fiatal Trudeau-val, amit a lavinamentések támogatásáért rendeztek (Trudeau bátyja nem sokkal korábban halt meg egy lavinabalesetben).

A sztori most azzal jött újra elő, hogy egy blogger posztolt egy fényképet egy régi szerkesztőségi cikkről, mely az incidens utáni hetekben jelent meg. Ebben megírják az esetet (akkoriban Trudeau apja volt a kanadai miniszterelnök, így bőven volt hírértéke), azzal, hogy Trudeau másnap bocsánatot is kért a nőtől: „Ha tudtam volna, hogy egy országos lapnak tudósít, nem lettem volna ennyire nyomulós”.

Justin Trudeau már pár hete megszólalt az ügyben, és tagadta, hogy bármi helytelent követett volna el. Most ismét, részletesebben is meg kellett nyilvánulnia. Továbbra is kitart amellett, hogy nem emlékszik semmi olyasmire, amit elkövetett volna, pedig, mint mondja, egyébként sok emléke van arról a napról.

Az újságírónő maga is nyilatkozatot tett közzé, melyben megerősíti, hogy Trudeau akkor utólag bocsánatot kért tőle, de hozzáteszi, hogy többet nem kíván foglalkozni az üggyel.

Rovatok