Index Vakbarát Hírportál

Jobban odafigyelnek majd a biztonságra a világhírűvé váló barlangnál

2018. július 10., kedd 12:57

Miközben az utolsó gyerekeket és edzőjüket is kihozzák kedden a barlangból, Prayuth Chan-ocha thaiföldi miniszterelnök bejelentette, hogy a jövőben újabb intézkedésekkel próbálják majd megóvni a Tham Luang barlangba érkező turistákat, írja a Reuters.

A barlangba még június 23-án ment be egy ifjúsági focicsapat 12 tagja az edzőjével, de kijönni már nem tudtak, mert a heves esőzések miatt megemelkedett a vízszint a bejáratnál. Július 2-án találták meg őket, és három nap alatt, vasárnaptól-keddig hozták ki őket a barlangból.

Eddig is táblán figyelmeztették arra az érkezőket, hogy ne menjenek be a barlangba az esős évszak alatt, mert ilyenkor a járatok egy része megtelik vízzel, ahogy az az elmúlt hetekben is történt.

A miniszterelnök szerint viszont a jövőben a barlangon kívül és belül is újabb intézkedésekre lesz szükség. Azt mondta, hogy figyelniük kell, hogy akik bemennek, ki is jönnek-e a barlangból, több lámpát akarnak felszerelni, és különböző figyelmeztető jelzésekkel is készülnek.

„Ez egy veszélyes barlang" – szögezte le Prayuth, aki azt mondta, hogy a mentés végeztével egy időre lezárják majd a barlangot, amíg elkészülnek ezekkel az átalakításokkal. A thaiföldi turisztikai hatóság mindenképpen reklámozni akarja majd a Tham Luangot, miután ennyit szerepelt világszerte a hírekben.

Rovatok