Index Vakbarát Hírportál

Jézus nem lehetett volna a Messiás, ha megszegte volna a migrációs törvényt

2018. július 12., csütörtök 13:32

Paula White, Trump vallási tanácsadója és televíziós prédikátor szerint az újszülött Jézus biztosan nem illegálisan vándorolt be Egyiptomba, hiszen ha így tett volna "megszegte volna a törvényt, és bűnösként nem lehetett volna a Megváltó". 

A televangelistát az Amerikai Egyesült Államok déli határánál kialakult válsághelyzettel összefüggő bibliai utalásokkal kapcsolatban kérdezték a Christian Broadcasting Network keresztény TV csatornán, írja a USA Today. White azokkal szállt vitába, akik azzal érvelnek, amikor emberibb bánásmódot követelnek a bevándorlóknak, hogy Jézus is bevándorló volt.

White egyike azoknak a népszerű karizmatikus keresztény prédikátoroknak, akik a tévén keresztül hirdetik, hogy Isten mindenkit gazdaggá akar tenni, a gazdagság Isten áldásának és szeretetének jele, és ez a szeretet csak egyre fokozódik, ha minél több adományt küldünk White egyházának. Az 50 dollár alatti adományokért a honlapjukról letölthető Isten szava, az ennél nagyobbakért ugyanezt DVD-n is megkaphatjuk – írtuk még 2016-ban, amikor kiderült, hogy a prédikátor egyike lesz azoknak, akik nyilvánosan imádkozni fognak a republikánus elnök beiktatásán.

Április 19-május 31. között csaknem kétezer, az amerikai-mexikói határt illegálisan átlépő gyermeket választottak el a szüleiktől.

Rovatok