Index Vakbarát Hírportál

Tizenkét orosz hírszerző ellen emelt vádat az amerikai igazságügyi minisztérium

2018. július 13., péntek 19:10

Az amerikai igazságügyi minisztérium bejelentette, hogy tizenkét orosz állampolgár ellen emeltek vádat a Robert Mueller különleges ügyész vizsgálata alapján, írja a CNN. Mueller a 2016-os elnökválasztásba történt orosz beavatkozást vizsgálja.

A tizenkét oroszt azzal vádolják, hogy meghekkelték a demokrata szervezetek, valamint Hillary Clinton kampánycsapatának számítógépeit, a megszerzett információkat pedig a DCLeaks és Guccifer 2.0 álcája mögé bújva hozták nyilvánosságra.

Mind a tizenkét orosz a GRU, az orosz katonai hírszerzés tagja, és a vádak szerint hivatalos minőségben jártak el. Két csapatban dolgoztak: az egyik az információk ellopására volt ráállítva, a másik dolga pedig ezek elterjesztése volt az interneten.

Rod Rosenstein igazságügyminiszter-helyettes szerint az oroszok több amerikaival is kapcsolatban álltak, de nincs arra utaló jel, hogy amerikai állampolgár is bűncselekményt követett volna el. „Tudjuk, hogy a céljuk az volt, hogy befolyásolják a választást" – mondta a BBC szerint Rosenstein. Azt viszont találgatásnak nevezte, hogy vajon milyen hatással voltak a választásra, mi volt a céljuk.

Rosenstein tájékoztatta Trumpot is a fejleményekről. Az elnök korábban boszorkányüldözésnek minősítette a különleges ügyész vizsgálatát. A bejelentés három nappal azelőtt történt, hogy Trump hétfőn megbeszélést folytat Putyinnal Helsinkiben.

Az elnökválasztásba történt orosz beavatkozást és abban Donald Trump szerepét vizsgáló nyomozást Robert Mueller különleges ügyész folytatja. Eddig összesen húsz ember ellen emeltek vádat, többségük orosz állampolgár.

Trump négy volt tanácsadója ellen is vádat emeltek, de egyik esetben sem amiatt, hogy összejátszottak volna az oroszokkal Trump győzelme érdekében. Ketten hamis tanúzásban mondták bűnösnek magukat, két másik embert pedig pénzmosással vádoltak meg.

Rovatok