Index Vakbarát Hírportál

Lemondatná a pedofilvédő érseket az ausztrál kormányfő

2018. július 19., csütörtök 11:51

Ideje a pápának lemondatnia Adelaide érsekét – közölte az ausztrál kormányfő. Malcolm Turnbull szerint Ferenc pápának lépnie kell, két héttel azután, hogy az ausztrál bíróság egy év börtönre ítélte Philip Wilsont, bűnpártolásért. Az érsek ugyanis egy pedofil pap ügyét igyekezett az egyházon belül tartani – írta a BBC.

Az érsek ezzel a legmagasabb rangú egyházi méltóság lett, akit jogerősen elítélt a bíróság. Wilson tagadta, hogy tudott volna az 1970-es években paptársa által Új-Dél-Walesben elkövetett szexuális bűncselekményéről. A bíróság szerint azonban azért nem tudatta a történteket a hatóságokkal, mert féltette az egyház reputációját.

A pedofil papot, James Patrick Fletchert még 2004-ben ítélték el kilenc gyermek bántalmazásáért. A férfi a börtönben halt meg. 

Az ausztrál katolikus püspöki konferencia az érsek elítélése után úgy nyilatkozott, csak a pápa rendelkezhet Wilson lemondatásáról. Az érsek önként is lemondhatna, májusi ítélete után jelezte is, hogy ez szándékában áll. Végül azonban csak hivatali teendőinek ellátásától állt el, formálisan azonban megőrizte érseki címét. Később úgy nyilatkozott, hogy akkor mond le, ha a másodfokon is elítéli a bíróság, ezt azonban végül a július 4-i ítélet óta sem tette meg.

Rovatok