Index Vakbarát Hírportál

Huszonötezren tüntettek Seehoferék ellen Münchenben

2018. július 23., hétfő 13:09

A bajor rendőrség szerint körülbelül 25 ezren vettek részt vasárnap a CSU bevándorláspolitikája elleni tüntetésen Münchenben. A tüntetés szervezésében részt vett a Szociáldemokrata Párt (SPD), a Zöldek (Die Grünen), a radikális Baloldali Párt (Die Linke), valamint civil és egyházi szervezetek is.

A tüntetők bírálták a CSU vezetőinek, Horst Seehofernek és Markus Södernek félelemkeltésen alapuló politikáját, mellyel megosztottságot akarnak szítani. Söder, Bajorország miniszterelnöke egy májusi interjúban belengette a határzár lehetőségét is. Ez éles kontrasztban áll testvérpártjuk, a Merkel vezette CDU nézeteivel.

A két párt közti ellentét júniusban még jobban elmérgesedett. Seehofer kilátásba helyezte, hogy távozik a pártelnöki és belügyminiszteri posztjairól, ha nem sikerül dűlőre jutni Angela Merkel német kancellár Kereszténydemokrata Unió (CDU) pártjával a határellenőrzéssel kapcsolatban. A két párt végül abban állapodott meg, hogy aki nem jogosult menekültstátuszra Németországban, azt nem engedik be az országba.

Seehofer két héttel ezelőtt azzal viccelődött, hogy 69. születésnapja alkalmából pont 69 afgán bevándorlót utasítottak ki az országból. A belügyminiszter kijelentése nagy felháborodást keltett Németország szerte. Főleg azután, hogy az egyik kiutasított, egy 23 éves fiatalt, aki már nyolc éve Németországban élt, 6 nappal deportálása után holtan találták Afganisztánban.

A tüntetésre három hónappal a bajor tartományi választások előtt került sor. A CSU sokat veszített támogatásából az utóbbi időben. Míg két éve 45 százalékon álltak, a legutóbbi felmérés szerint már csak 38 százalékuk van. Azonban még így is 22 százalékos az előnyük a második legerősebb SPD-hez képest. A CSU csak Bajorországban működik, testvérpártja, a CDU Németország többi részét fedi le.

Rovatok