Index Vakbarát Hírportál

Szigorodik a pilóták orvosi ellenőrzése a tömeggyilkos német pilóta miatt

2018. július 25., szerda 17:17

Szigorította a pilóták és légiutas-kísérők szellemi alkalmasságának orvosi ellenőrzésére vonatkozó szabályokat szerdán az Európai Unió annak érdekében, hogy ne ismétlődhessen meg a 2015-ös franciaországi légikatasztrófa – írja az MTI.

A Germanwings egyik utasszállító gépe még 2016 márciusában csapódott az Alpok szikláinak, később pedig kiderült, nem baleset történt, a súlyos depresszióval küzdő másodpilóta, Andreas Lubitz szándékosan vezette neki a hegynek a repülőt. Lubitz a katasztrófa napján nem is dolgozhatott volna, de betegségét eltitkolta a felettesei előtt.

Éppen emiatt az új előírások értelmében

Az új szabályok kétéves átmeneti időszak után lépnek életbe, az uniós tagállamoknak és a vállalatoknak ennyi idejük van felkészülni. Az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) üdvözölte a bejelentést, Patrick Ky, a szervezet ügyvezető igazgatója hangsúlyozta, hogy

az új szabályokkal Európa megfelelő eszközöket vezet be a személyzet mentális egészségének biztosítására.

(Borítókép:   Martin Leissl / Bloomberg / Getty Images)

Rovatok