Index Vakbarát Hírportál

Nem engedik elválni a 68 éves angol nőt

2018. július 25., szerda 13:01

A 68 éves Tini Owens negyven év után szeretett volna elválni a 80 éves Hugh Owenstől, ám a brit legfelsőbb bíróság ezt nem engedélyezte. A házaspár három és fél éve költözött külön, de a nő már 2012 óta fontolgatta a válópert annak ellenére, hogy férje nem akart elválni, írja a BBC.

Az angol és walesi törvények szerint több módon is el lehet válni. Például bárki elválhat, ha már legalább két éve külön él házastársától, és mindketten el akarnak válni. Egy másik esetben pedig bizonyítani kell, hogy az alperes viselkedése miatt fenntarthatatlanná vált a házasság. Az alperes azonban tagadhatja a vádakat, ahogy Hugh Owens is tette. A férfi visszautasította, hogy nem szerette és mások előtt becsmérelte a nőt.

Az ügy ezután egészen a legfelsőbb bíróságig jutott, ahol elutasították az asszony kérelmét. A beadványt a fellebbviteli bíróság visszautasította még májusban, arra hivatkozva, hogy a férfi viselkedése normálisnak számít egy házasságban, és az, hogy a nő nem érzi jól magát a házasságban, nem szolgál alapot a válásra.

Tini Owensnek így két évet még várnia kell a válással, 2020-ban ugyanis már öt éve fognak külön élni, ami már elég alapot szolgál a házasság felbontására. Ebben az esetben úgy is el lehet válni, hogy az egyik fél ebbe nem egyezik bele. 

Rovatok