Index Vakbarát Hírportál

A gyerekházasságon megy a vita Svédországban a választások előtt

2018. július 29., vasárnap 07:38

Svédországban 1973 óta tilos 18 éves kor alatt házasságot kötni, viszont már több mint 132 házas fiatalkorú él a skandináv országban. Az ügy, ami már eddig is komoly fejetlenséget okozott a svéd politikában, a szeptemberi választások egyik meghatározó témája lehet.

Akár a gyerekházasság is lehet az a téma, ami eldönti, hogy ki nyeri a szeptemberi választást Svédországban. Az ügy 2016 júniusában robbant ki, amikor kiderült, hogy 132 fiatalkorú él házasságban az ország területén, annak ellenére, hogy a gyerekházasságot tiltják a svéd törvények. Azóta a szélsőjobbtól a liberális pártokig mindenki próbált megoldást találni a problémára, de eddig egyikük sem járt sikerrel.

Svédország korábban is bevándorlási célpont volt, de az elmúlt három évben csaknem 200 ezren érkeztek a skandináv országba. Azt, hogy hogyan fogadják Svédországban a bevándorlókat, 2016 októberében egy háromrészes riportsorozatban mutattuk be. Az Eurostat 2016-os felmérése szerint a másfél millió 14 év alatti svéd gyerek 7,5 százaléka külföldön született, közülük ötből négyen az EU-n kívül.

45 éve tilos a gyerekházasság

A gyerekházasság napjaink egyik legnagyobb szociális problémája a világ számos részén. A fejlődő országokban minden harmadik lányt férjhez adnak 18 éves kora előtt, minden kilencediket pedig 15 éves kora előtt. Az UNICEF adatai szerint Nigerben a lányok háromnegyede megházasodik a 18., csaknem egyharmada pedig a 15. születésnapja előtt. A gyerekházasságok legtöbbször a mélyszegénységre, a nemi diszkriminációra és a kulturális-, valamint vallási hagyományokra vezethetők vissza.

Az első svéd törvényt a gyerekházasság ellen 1973-ban, Olof Palme miniszterelnöksége alatt hozta a parlament. 2014-ben a Mérsékelt Párt által vezetett jobboldali-liberális kormány a közelgő választások és az erősödő bevándorlás hatására szigorított a törvényen. A módosítás szerint senki nem köthet házasságot 18 éves kora előtt Svédországban.

Ez a „Svédországban" kitétel nagyon fontos, ugyanis a törvény nem tett említést a külföldön kötött gyerekházasságokról.

Így lehet az, hogy jelenleg több mint 132 gyerek él házasságban az országban. Ez amúgy nem számít kirívó adatnak, hiszen a világon legalább 700 millió gyerek él házasságban. Sőt a Save The Children nevű szervezet szerint Svédországban a legjobbak a lányok kilátásai a világon. Ezen kívül pedig Svédországban kötnek legkésőbb házasságot az EU-ban (átlagosan 35 évesen).

A 2014-es választások után a baloldali-liberális Szociáldemokrata Párt – Zöld Párt koalíciója vette át az irányítást. A gyerekházassághoz való kormányzati hozzáállás azonban nem sokat változott. 

A tájékoztató füzetes botrány

2018 márciusában kezdték el osztogatni a bevándorlóknak az „Információ azoknak, akik egy fiatalkorúval élnek házasságban" című tájékoztató füzetecskét. A füzetből megtudható, hogy milyen jogai vannak egy kiskorúnak Svédországban, illetve hogy tilos 15 év alatti gyerekkel szexuális viszonyt létesíteni. 

Ezzel azonban a kormány elismerte a külföldön kötött gyerekházasságok érvényességét.

Ez volt az, ami a teljes ellenzéki pártspektrumon felháborodást keltett.

Őszintén szólva nagyon beteg, hogy nem tudnak egyszerűen nemet mondani egy olyan bizarr dologra, mint egy felnőtt és egy gyerek közötti házasság

– mondta Jimmie Åkesson, a szélsőjobboldali Svéd Demokraták vezetője. Ennek a bevándorlásellenes nézeteket valló, de magát számos területen már a centrum felé pozicionáló pártnak a tagja Kent Ekeroth is, aki magyarul éltette Orbán Viktort a svéd parlament februári ülésén.

Miközben Svédország azt bizonygatja, hogy megvédi a gyermekek jogait és küzd a jólétükért, hagyjuk hogy felnőtt emberek feleségeiként éljenek

– kifogásolta Juno Blom, a Liberális Párt képviselőjelöltje. A felzúdulás hatására a Nemzeti Egészségügyi és Jóléti Hivatal azonnal visszavonta a füzet terjesztését.

Van-e megoldás?

A kormány a nagy nyomás hatására májusban benyújtott egy törvénytervezetet, miszerint nem ismernek el egyetlen olyan házasságot se, ahol az egyik fél kiskorú volt a házasságkötés pillanatában, akár Svédországban, akár külföldön. Ez a törvény viszont szembe menne az uniós joggal.

Az EU legtöbb országában, így Magyarországon is már 16 éves kortól lehet házasodni szülői vagy gyámhatósági engedéllyel. Sőt, Belgiumban, Finnországban, Franciaországban, Görögországban, Írországban, Luxemburgban és Szlovéniában egyáltalán nincs alsó határ, minden a bírákon múlik.

Az ügyet már a következő kormánynak kell megoldania

Közben a pártok ráfordultak a szeptemberi választási kampány hajrájára. A Szociáldemokrata Párt és a Svéd Demokraták fej fej mellett haladnak az élen, 23 százalék körüli támogatottsággal, a Mérsékelt Párt 19 százalék körül áll, a Zöldek pedig a 4 százalékos parlamenti küszöb környékén tanyáznak. 

1917 óta mindig a Szociáldemokrata párt kapta a legtöbb szavazatot a választásokon, és van rá esély, hogy a sorozat folytatódik. A párt azonban körülbelül 7 százalékot vesztett támogatottságából a 2014-es választás óta, míg a Svéd Demokraták 10 százalékot erősödtek, így behozták őket.

Az előzetes felmérések szerint vagy a balliberális koalíció marad hatalmon a Baloldali Párttal kiegészülve, vagy visszatér a jobboldali-liberális Mérsékelt Párt-Liberális Párt-Center Párt-Keresztény Demokraták szövetség. 

Azonban egyelőre egyik pártnak sincsen kidolgozott javaslata a gyerekházasságok problémájának megoldására.

(Borítókép: Szír menekültek házat díszítenek egy művészeti projekt keretében, a svédországi Stockholmban. Fotó: Mikeal Bakaldin/Anadolu Agency/Getty Images)

Rovatok