Index Vakbarát Hírportál

Trump maximális nyomásgyakorlásra készül Irán ellen

2018. augusztus 6., hétfő 23:47

A Fehér Ház Donald Trump elnök aláírásával közleményt adott ki, amelyben bejelentette az Irán elleni szankciók megújítását. A szankciók helyi idő szerint éjféltől lépnek életbe. Trump megismételte korábbi álláspontját, miszerint „szörnyű, egyoldalú megállapodás" volt a 2015-ben hat ország és az EU által megkötött atomalku, amit májusban az Egyesült Államok felrúgott.

A Fehér Ház által nyilvánosságra hozott elnöki rendelet 21 pontban és több alpontban rögzítve sorolta fel az egyes büntető intézkedéseket, amik többek között az autóiparra, és nemesfémekre vonatkoznak. Az energia- és olajipari szankciókat november 4-től vezetek majd vissza. A konfliktusról itt írtunk bővebben>>>

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter vasárnap este Szingapúrból visszatérőben a repülőgépen az őt kísérő újságíróknak leszögezte, hogy az amerikai kormány célja a maximális nyomásgyakorlás Teheránra, a végcélja pedig az atomprogram teljes feladása. John Bolton nemzetbiztonsági főtanácsadó pedig azt mondta, hogy Washington a szankciókkal nem rendszerváltozást akar Iránban, hanem azt, hogy az iráni vezetés tárgyalóasztalhoz üljön az Egyesült Államokkal, valamint „teljes mértékben és valóban ellenőrizhetően" adja fel atomfegyver-, és ballisztikusrakéta-programját.

Haszán Róháni iráni elnök értelmetlennek minősítette a tárgyalásokat az Egyesült Államokkal, mert szerinte ezekhez jóhiszeműség kell. Szankciók idején nem lehet tárgyalni, szerinte az USA nem teljesítette a vállalt kötelezettségeit, és kilépett a nemzetközi megállapodásokból. „Ha összefogva dolgozunk, az Egyesült Államok nagyon hamar megbánja a tettét, és hónapok alatt kudarcra ítéljük a szankciókat" – jelentette ki magabiztosan az iráni elnök.

Rovatok