Index Vakbarát Hírportál

Összeomlás előtt a horvát munka- és egészségügyi rendszer

2018. augusztus 7., kedd 13:21

Elég borús képet fest Horvátország számára a helyi statisztikai hivatal 2017-es jelentése. Eszerint:  

2008-ban a lakosság száma még elérte a 4,3 milliót, tíz év alatt, 2017 végéig, ez a szám a becslések szerint 4,1 millióra csökkent - írta az MTI. 

1998 óta egyre kevesebb gyermek születik. 2003-ban ez a szám először csökkent 40 ezer fő alá, a legfrissebb adatok szerint pedig a trend folytatódott: 2017-ben 36,6 ezer gyermek született.

Horvátországban a nők átlagosan 29 éves korukban szülik meg első gyermeküket. 1990-ben még 24 évesen szültek először. Az Európai Unióban a nők átlagosan 30,6 éves korukban szülnek.

Ami a természetes fogyást illeti, tavaly 2,6 százalékkal, azaz 981 gyermekkel kevesebb született, mint 2016-ban. Az elhunytak száma 2017 végén 3,8, azaz 1935 fővel volt több, mint egy évvel korábban. A valamivel több mint négymilliós országban 17,6 ezerrel több ember halt meg, mint ahány született.

Ez a legnagyobb természetes fogyás a második világháború óta.

Horvátország 2013-ban csatlakozott az Európai Unióhoz, így lakosai számára korlátozottan ugyan, de megnyílt az uniós munkaerőpiac. Azóta egyre több fiatal dönt úgy, hogy elhagyja az országot, Nyugat-Európában próbál szerencsét, és Zágráb nem tudja megállítani a kivándorlást.

Becsült adatok szerint csak Németországban és Ausztriában 450 ezer horvát állampolgár dolgozik. Köztük olyanok is, akik ugyan horvát állampolgárok, de előtte Boszniában vagy Szerbiában éltek. Csak 2017-ben ugyanakkor 47 ezer állampolgár hagyta el Horvátországot. A demográfiai problémák megoldásának hanyagolása miatt a nyugdíjrendszer, a munka- és az egészségügyi rendszer összeomlása fenyeget az országban - tette hozzá az állami hírügynökség. 

Rovatok