Index Vakbarát Hírportál

Az autója alatt szakadt le a viadukt, karcolás nélkül úszta meg a tragédiát a volt kapus

2018. augusztus 14., kedd 20:23 | aznap frissítve

A Cagliari nevű olasz labdarúgócsapat volt játékosa, Davide Capello a genovai viadukton volt, amikor az építmény egyelőre nem tisztázott okok miatt leszakadt:

Az úttal együtt 30 métert zuhant az autóm, aztán fennakadt valahogy. Csoda, hogy élek

 – nyilatkozta a 33 éves egykori kapus, aki éppen a hídnak azon a részén autózott keresztül a katasztrófa idején, ami leszakadt

Genovába tartottam, rajta voltam a hídon  – nyilatkozta a pályafutása során három másodosztályú meccsen védő Capello a SkyTG24-nek. 

Először a zajt hallottam, aztán minden összedőlt. Az autóm harminc méter esett, aztán beszorult a pillérek és a romok közé. Hihetetlen, hogy egy karcolás sincsen rajtam. Csak annyi, hogy a kezembe adtak egy injekciót

– számolt be megmenekülése további részleteiről a kapus, aki 2013-as visszavonulását követően Savonában dolgozott tűzoltóként. „Gyakran mentem keresztül a hídon, ami az egyik legforgalmasabb az országban. Láttam, hogy az út darabjaira esik szét előttem, sokkoló volt. Nem tudom, hogyan úsztam meg, hogy az autómat összezúzza a törmelék" – nyilatkozta Capello, aki nem az egyedüli labdarúgó, akinek szerencséje volt a balesetnél. A Genoa olasz válogatott játékosa, Domenico Criscito ugyanis családjával együtt alig 10 perccel a katasztrófa előtt kelt át a hídon.

Egy olasz családapa a helyi lapnak azt mondta: hangos dübörgést hallottak, majd látták, hogy leomlik előttük a híd:

Egy autó jött mögöttünk, és attól féltem, hogy nem tudunk hátratolatni. Szerencsére mögöttünk a többiek is rückvercbe váltottak, így néhány száz méterre vissza tudtunk menni.

Aztán kiugrottak az autóból, és futva menekültek biztonságos helyre. 

A genovai kórháznál egy helyi lakos rémült tekintettel azt mondta a La Repubblicának: látta, ahogy az első kamion a mélybe zuhan a hídról.     

Matteo Pucciarelli, a  La Repubblica újságírója a helyszínről azt jelentette, hogy apokaliptikus képet lát maga előtt. Mintha egy bomba csapott volna be a környékre.

A sínek mellett több, fehér lepellel leborított holttest fekszik, amiket az összeroncsolódott autókból húztak ki.  

Hatalmas szerencséje volt annak a teherautó-sofőrnek, aki előtt pár méterre szakadt le a híd. A sofőr reggel kiszállította az árut, és a viharos időben éppen visszafelé tartott a hídon a kamionterminálhoz, amikor előbb a 40 méter magas híd egyik tartópillére omlott le előtte, majd leszakadt az autópálya. 

Mindössze néhány másodpercen múlt, hogy ő is a mélybe zuhanjon. „Már jobban van, de sokkhatás alatt áll" - mondta róla a Basko élelmiszerlánc ügyvezetője, akinek a kamionos dolgozott.

Az A10-es autópályához tartozó Morandi híd kedden dél előtt omlott össze Genovában. A hatóságok eddig 35 halálos áldozatról számoltak be, de ez a szám még jelentősen növekedhet, mert attól tartanak, hogy többen a romok alatt rekedtek járműveikben. A tragikus események bekövetkeztében a hatvanas években épült híd komoly szerkezeti problémáinak, a hatalmas esőzésnek és talán egy villámnak is szerepe lehetett.

Rovatok