Index Vakbarát Hírportál

Azonosították a londoni terroristát – segítője is lehetett?

2018. augusztus 15., szerda 09:28

Szudáni származású, 29 éves brit állampolgár hajtott tegnap gyalogosok és biciklisták közé a brit Parlament előtt. Az elkövető birminghami lakos volt, az ezüst Ford Fiestájával ebből a városból érkezett előző este Londonba.

A keddi londoni merénylet elkövetője Salih Khater 29 éves, szudáni származású, de brit állampolgár, aki Birminghamből érkezett a merénylet helyszínére, vagyis a brit parlament elé – értesült a Guardian.

Éjjel a Sohóban

A gyanúsítottat azonnal elfogták, és ügyét terrorcselekményként kezelik a brit hatóságok. Szerencsére a sérüléseken (két férfi és egy nő sérült meg) túl nagyobb baj nem történt, mert bár az ezüst Ford Fiesta nagy sebességgel próbált a parlamenti biztonsági zónába hajtani, de a St. Margaret Streeten a biztonsági korlátok könnyedén felfogták.

A kamerák felvételei alapján azt már lehet tudni, hogy a gépkocsi hétfő este érkezett Birminghamből Londonba, és az éjjel döntő részét az elkövető a londoni Sohóban, vagyis a Westminster környékének szórakozóhelyeiről ismert részében töltötte, majd reggel indította a támadást.

Régi-új arc

A Scotland Yard előbb azt közölte, hogy a férfi nem volt ismert a hatóságok előtt, de később egy másik rendőri szerv, a Metroplitan Police azt jelezte, hogy gyilkossági kísérlet miatt már a rendőrség letartóztatta korábban is. A férfi elfogása óta nem működik együtt a nyomozókkal

A Guradiannek nyilatkozó szemtanúk közül a 31 éves Kirsty Moseley úgy emlékezett, hogy a sofőr a terrorakció közben nem szólt semmit, nem kiabált az autóból, úgy tűnt, hogy nagyon összpontosít.

Egy másik tanú, Ewalina Ochab a túloldalon haladt, és elmondása szerint rémült kiáltozásra lett figyelmes, amikor látta, hogy az autó tudatosan nagy sebességgel halad a korlát felé.

A hatóságok egyelőre nem erősítették meg, hogy társai is lettek volna az elkövetőnek, de a Telegraph  arról ír, hogy egy fehér furgon mintha kifejezetten kísérte, követte volna az ezüst autó mozgását a támadás előtt.

(Borítókép:  Jack Taylor / Getty Images Hungary)

Rovatok