Index Vakbarát Hírportál

Húsz éve gyereket ölt, most eltűnt, így lebukott

2018. augusztus 22., szerda 23:13

1998 augusztusában a tizenegy éves Nicky Verstappen nyári táborba ment a hollandiai Brunssum városában. Ahogy a legtöbb fiatal, ő is alig várta, hogy a barátaival legyen a természetben.

Nicky azonban sosem ment haza. A fiú saját sátrából tűnt el, testét másnap találtak meg egy kilométerre a tábortól. Mielőtt megölték, megerőszakolták. 

A fiú ruháján idegen eredetű DNS-mintát találtak, 2017-ben pedig megkezdődött Hollandia valaha látott legnagyobb DNS-projektje: 

A KÖRNYÉKRŐL TÖBB MINT 14 EZER EMBER ADTA ODA ÖNKÉNTESEN SAJÁT MINTÁJÁT A VIZSGÁLATHOZ, DE KIDERÜLT, EGYIKÜKÉ SEM EGYEZIK.

A vizsgálat viszont azért volt hasznos, mert így a véradók rokonait is kizárták a lehetséges elkövetők közül.

A rendőrség akkor még nem tudta: pár nappal a gyilkosság után a tett helyszínén találkoztak az elkövetővel, sőt, még igazoltatták is. A gyilkos férfi ugyanis valamilyen okból arrafelé sétált, de a hatóság akkor azt gondolta róla, egy jelentéktelen járókelővel van dolguk, ezért elengedték.

Egészen most szerdáig.

Ahhoz ugyanis, hogy nyomot találjanak, a gyilkosnak el kellett tűnnie. 

A most 55 éves Joseph Theresia Johannes Brech az év elején tűnt el. Februárban azt mondta a családjának, épp Franciaországban túrázik, de utána soha többé nem adott életjelet magáról. A rokonai végül áprilisban jelentették be a férfi eltűnését.

A rendőrség ezért a nyomozás alatt átkutatta Brech lakását, amely tele volt a fiú testén talált megegyező DNS-mintával. A férfi azon a környéken lakott, ahol a tizenegy éves fiút megtalálták, de ő persze nem volt az önkéntes minta-felajánlók között. A rendőrség szerdán egy sajtótájékoztatón bejelentette:

húsz év után megtalálták Nicky Verstappen gyilkosát.

A fiú anyja erről azt nyilatkozta:

húsz évnyi keresés és nyomozás után végre van egy nevünk és egy arcunk. 

A fiú családja már június elejétől tudta a gyanúsított nevét, de egészen a szerdai sajtótájékoztatóig nem beszélhettek róla senkinek. Azt mondták, remélik, a nyilvánosság bevonásával hamar elkapják a gyilkost.

A vádlottról azt feltételezik, a Vogézek hegységben bujkál valahol Franciaországban. Jól kiismeri magát az vadonban, járatos a túlélési technikákban, ezért sokáig kibírja egyedül a civilizációtól elzárt területeken is.

A fiúnak emlékművet is állítottak a városban. 

Források: BBC, SkyNews, NU

(Borítókép: A fiúnak állított emlékmű - fotó:  Marcel Van Hoorn / AFP)

Rovatok