Index Vakbarát Hírportál

Trump: Ha impeachment indul ellenem, bedől a tőzsde

2018. augusztus 23., csütörtök 14:57

Elég nagy bajt jelez, hogy az Egyesült Államok elnöke szerdán már arról beszélt: ha bizalmatlansági eljárás indulna ellene, az rossz hatással lenne a tőzsdére.

Inkább beismerés lett abból, amit Donald Trump mindent cáfoló adunak szánt a kampánypénzeinek szabálytalan kezelésével kapcsolatos vádakkal szemben, amelyek az eddigi legkomolyabb vádak alapját képezhetik az elnök környezetében. Az elnök azután beszélt erről a Fox & Friends szerda reggeli műsorában, hogy volt ügyvédje, az FBI-jal vádalkuba belement Michael Cohen eskü alatt vallotta: Trump utasítására fizetett egy playmate hallgatásáért 150 ezer dollárt és  130 ezret egy pornószínésznőnek, még a 2016-os kampány idején. Stephanie Clifford márciusban állt elő azzal, hogy 2006-ban szexuális kapcsolata volt az elnökkel. 

Félreértett szabály

„Nem kampánypénzből fizettünk” – mondta el többször Trump az általa barátinak tartott Fox műsorában. „A pénz tőlem jött, és tweeteltem is erről” – ezzel egyértelművé téve, hogy tudott a kifizetésekről.

Igaz, ebben is ellentmondásba keveredett, mert egy mondattal korábban arról beszélt, hogy később értesült a kifizetésről.

Az elnök szerint azonban ez mellékes is, hiszen a lényeg szerinte csupán annyi, hogy a pénzt a kampányra szánt alapból kapta-e Clifford.

A gond, amiből Trumpnak nehézségei lehetnek, hogy a választásra fordított összegekről pontos elszámolást kell benyújtani a választási bizottságnak, azonban a Cliffordnak kifizetett 130 ezer dollárnak nincs nyoma. Trump szerint nem is kell, hiszen saját forrásból fizetett. 

Abban azonban az elnök téved, hogy ebben az esetben nem kell feltüntetni ezt a költséget, hiszen így a választási kampány finanszírozásának átláthatóságát biztosító szabály könnyen kijátszható lenne. A jelölteknek minden, a kampányhoz kapcsolódó költséget fel kell tüntetniük, bármilyen forrásból is fedezzék.

Trumpék ezt láthatóan el akarták kerülni, ami érthető, hiszen kérdéseket vetett volna fel, miért kap egy pornószínésznő 130 ezer dollárt az elnökjelölttől. 

Trump azonban az interjúval nehezebb helyzetbe lavírozta magát, hiszen elismerte, hogy volt kifizetés, és arról is beszélt, hogy az összeg tőle származott. 

A Vox cikke szerint Trump két módon próbálhatna kikeveredni az ügyből, de az egyik már  járhatatlan: ha azt állítja, hogy nem tudott a kifizetésről, úgy bízhatna abban, hogy Cohen ügye rá nem lehet hatással. Ez az interjú miatt lehetetlen, de egyébként is kockázatos, hiszen Trump nem tudhatja, milyen felvételekkel állhat még elő Cohen, aki az elnökkel folytatott több beszélgetését rögzítette.

A másik lehetőség, ha Trump azzal érvel, hogy a kifizetésnek nem volt köze a kampányhoz. Nem a politikai következményektől tartott, hanem a feleségét, családját akarta megóvni a történetek nyilvánosságra kerülésének kellemetlen következményeitől. 

A kampánypénzekkel kapcsolatos ilyen ügy miatt könnyen eljárás indulhatna egy jelölt ellen, feltéve, hogy nem az Egyesült Államok elnöke. Ebben az esetben ugyanis a kongresszusnak kell lépnie, hogy ebben az ügyben – amely független az orosz szálat vizsgáló Mueller vezette különleges ügyész munkájától – lépéseket tegyenek az elnök felelősségre vonása felé. A republikánus többségű törvényhozás ettől ódzkodik, bár azután, hogy Cohen vádlott lett – miközben ő eskü alatt vallotta, hogy mindent Trump utasítására tett –, egyre inkább a republikánusokra ég, ha nem tesznek semmit. Ezért is nagy a tétje a novemberi félidős választásoknak – ekkor a teljes képviselőházat és a szenátus harmadát választják újra –, amelyen a demokraták könnyen visszaszerezhetik mindkét házban a többséget.

Trump saját univerzuma

Az elnök ügyhöz való hozzáállása azt is megmutatta – eddig sem példa nélkül, de a Washington Post szerint mindennél nyilvánvalóbban –, hogy milyen alternatív világot fest fel Trump a közösségi oldalain. A Twitteren aktív elnök által linkelt hírek Cohen ügyét alig vagy legfeljebb úgy említik meg, hogy egy szó sincs bennük az ügyvéd vallomásának azon részeiről, amelyek az elnök érintettségéről szólnak.

De szép példáját adta az információs buborék készítésének akkor is, amikor a nyolc vádpontban – adócsalásért, külföldi számlák eltitkolásáért, banki csalásért – bűnösnek kimondott egykori tanácsadóját, Paul Manafortot dicsérte, mondván, nem tett semmi rosszat. Elismeréssel írta, hogy Manafort „nem tört meg” – „nem úgy, mint Cohen”, írta az elnök – , ami egyébként akár rejtett bátorításnak is felfogható, elvégre elnökként Trump kegyelmet is adhat az évtizedes büntetés elé néző egykori tanácsadójának. (Mellesleg valótlanul állította az elnök, Manaforttal szemben csak 12 évvel ezelőtti ügyeket melegítettek fel a bíróságon.) A vádak egyébként nem érintik Manafort orosz kapcsolatait, amelyeket Mueller különleges bizottsága szintén vizsgál, de azok a mostani ítélettől függetlenül még nincsenek lezárva, de úgy tűnik, hogy a legnagyobb veszélyt az elnök számára már nem is feltétlenül az orosz szál, hanem a kampánypénzekkel kapcsolatos visszaélések jelentik.

Hogy mekkora a veszély, azt maga Trump jelezte azzal, hogy szerdán már arról beszélt: ha a elmozdítását lehetővé tevő bizalmatlansági indítványra kerülne sor vele szemben, akkor „mindenki nagyon elszegényedne”, mert a hírre a tőzsde bedőlne.

Ennek csütörtök reggel egyelőre nem volt jele, amiben szerepet játszanak a jó gazdasági mutatók is: a CNBC szerint a gazdaság 4,1 százalékkal gyarapodott az év második negyedévében és a munkanélküliségi ráta is ötvenéves mélyponton áll, mindössze 3,9 százalékkal.

Rovatok