Index Vakbarát Hírportál

Megint hajléktalan a philadelphiai irgalmas szamaritánus

2018. augusztus 25., szombat 10:27

Tavaly októberben Johnny Bobbitt Jr. Philadelphia egyik nem túl jó környékén aludt egy híd alatt, amikor meglátott egy meglehetősen kétségbeesett nőt az autója mellett állni. A hajléktalan férfi megkérdezte, mi a baj, Kate McClure meg azt mondta neki, hogy az autójából kifogyott a benzin. Bobbitt az utolsó húsz dollárjából segített neki megtankolni, majd visszafeküdt aludni. McClure a nagylelkűségen annyira meghatódott, hogy a pasijával együtt elindított egy adományozó kampányt a GoFundMe nevű oldalon, hogy ezzel viszonozza a férfi jófejségét.

Kilenc hónap alatt a kampány 402 706 dollárt, azaz 112 millió forintot gyűjtött össze Bobbitnak. Mármint elméletben.

Bobbit ügyvédje (mert azóta már az is van neki) szerint McClure és pasija, Mark D'Amico csak egy pontig gondolták úgy, hogy ez a pénz valóban az egykori tengerészgyalogos veteránt illeti, és a pénz nagy részét nemes egyszerűséggel magukra költötték. Az ügyvéd a CNN-nek azt nyilatkozta, hogy az összegyűjtött 402 000 dollárból a GoFundMe levont 30 000 dollár kezelési költséget, a kliense kapott úgy 75 000-et, a fennmaradó 300 000 dollár viszont köddé vált. Egy másik ügyvéddel közösen most azon dolgoznak, hogy a pénz eljusson a kampány címzettéhez, és fel is jelentették McClure-ékat a GoFundMe-nél, ahol el is kezdték a vizsgálatot. A cég szóvivője szerint az ilyen visszaélések viszonylag ritkák, a kampányok mindössze 10 százalékát érintik.

Bobbit és McClure között akkor romlott meg a viszony, amikor a nő a beígért ház helyett egy lakókocsit vett Bobbitnak, ráadásul a New Jersey-beli házuk elé parkolták le. Bobbit júniusig itt lakott, de nagyon nem örült a dolognak, mert úgy érezte, nincs beleszólása az életébe - hiába akart hazaköltözni Észak-Karolina államba, a nő ezt lehetetlenné tette.

Ügyfelemnek továbbra sem volt pénze, nem volt mit ennie, a pénzéből a pár a lakókocsi mellé vett egy furgont is, amit ők használtak.

McClure a CNN-nek nem volt hajlandó nyilatkozni, de a pasija a The Philadelphia Inquirer nevű napilapnak azt állította, hogy mindent megtette Bobbittért, amit tudtak, a 400 000 dollár felét odaadták neki, de a férfi elköltötte, leginkább heroinra. (Bobbitt ügyvédje nem tagadta, hogy ügyfele kábítószerezik, de kategorikusan tagadta, hogy heroinista lenne.) D'Amicóék a pénz másik felét akkor adják át Bobbittnak, ha a férfi elvonóra megy és lejön a kábítószerről. “Nem szabad egy junkie-nak ennyi pénz adni. Ezzel az erővel egy töltött pisztolyt is a kezébe nyomhatnánk.”

Bobbitt ügyvédje azt is kifogásolta, hogy D'Amico és McClure életvitele és életminőségük alaposan megváltozott az utóbbi kilenc hónapban: a nő vett magának egy vadonatúj BMW-t, a pár pedig Kaliforniában, Floridában és Las Vegasban vakációzott. D'Amico erre azt mondta, 500 dollárt vett ki Bobbitt pénzéből egy vegasi kaszinóban, de már visszatette. Bobbit közben ismét Philadelphiában van, és továbbra is hajléktalan.

Rovatok