Index Vakbarát Hírportál

Osztrák külügyminiszter: Nem behódolás volt a Putyin előtti pukedli

2018. augusztus 25., szombat 21:01

Elutasította szombaton Karin Kneissl osztrák külügyminiszter azokat a vádakat, amelyek szerint a behódolás jele volt az, hogy az egy héttel ezelőtti lakodalmán mélyen pukedlizett Vlagyimir Putyin orosz elnöknek a táncuk után, írja az MTI.

"Ezt behódolás jeleként, térdre borulásként értelmezték, de az emberek ismernek engem, tudják, hogy senkinek se hódolok be"

- mondta Kneissl az osztrák Ö1 rádiónak adott interjúban. Kifejtette, hogy a tánc után Putyin meghajolt előtte, és ő erre pukedlivel válaszolt. Kneissl megjegyezte, hogy ez teljesen megszokott dolog, és aki már látott valaha báli táncot, tudja, hogy mindig pukedlivel fejeződik be.

Ahogy arról beszámoltunk, és csodálatos galériában be is mutattuk, az orosz elnök beugrott az osztrák külügyminiszter lagzijára, ahol óriástáncot roptak. A 100 fős esküvőn nemcsak Putyin, de az osztrák politikai elit is részt vett. Heinz-Christian Strache alkancellár, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnöke a helyi hagyományok szerint bőrnadrágban érkezett. Putyin virágcsokorral érkezett, amelyet a bejáratnál adott át a menyasszonynak. Az orosz elnökkel együtt érkezett a rendezvényre a doni kozákok kórusa is.

A külügyminiszter elismerte azt is, váratlanul érte, hogy Putyin elfogadta a meghívását. Kifejtette, hogy június elején hívta meg az esküvőre kormánybeli kollégáit és a szövetségi elnököt, mert ez így szokás, írja az MTI. Június 5-én este, amikor az orosz elnök Bécsben járt, spontán őt is meghívta, mondván, be akarja mutatni neki a vőlegényét, Wolfgang Meilinger vállalkozót. Csak másfél hónapra rá, július 19-én értesült arról, hogy Putyin elfogadta a meghívást, és elmegy az esküvőre.

Kneissl elismerte, hogy nem fűzte közeli barátság Putyinhoz, de érdekfeszítő beszélgetéseket folytatott vele, például a közel-keleti helyzetről. Hangsúlyozta, hogy a személyes kapcsolat fontos a bizalom megteremtéséhez nehéz helyzetekben, amelyek különböző okok miatt kétségtelenül léteznek a kétoldalú kapcsolatokban.

Kneissl szerint esküvője valóban remekre sikerült, és kedvezően hathat az osztrák idegenforgalomra, mert sok sajtóorgánum bemutatta, milyen egy ausztriai lakodalom, és milyen szép a táj.

Vlagyimir Putyin egy héttel ezelőtt, augusztus 18-án vett részt Karin Kneissl lakodalmán a dél-stájerországi Gamlitzban. Putyin egy órát töltött ott, jelen volt a házasságkötésnél, pohárköszöntőt mondott németül, és táncolt is a külügyminiszterrel, illetve ajándékokat is adott az újdonsült párnak: egy falusi csendéletet, egy ódon vajköpülőt és egy tulai szamovárt. Az orosz elnökkel együtt érkezett doni kozák kórus rövid ünnepi műsort adott.

A Putyin látogatása miatt rendkívüli biztonsági intézkedések közepette megtartott esküvőn mintegy száz vendég volt jelen.

Putyin részvétele miatt sok bírálat érte Ausztriában a külügyminisztert. Az osztrák ellenzéki pártok és egyes osztrák szakértők véleménye szerint Putyin látogatása "hátrányos" Ausztriára nézve, bizalmatlanságot szül az ország iránt, melyet "Oroszország trójai falovának" fognak tekinteni az EU-ban, Putyin pedig lehetőséget kapott arra, hogy demonstrálja, nincs elszigetelve.

Rovatok