Index Vakbarát Hírportál

81 évesen meghalt John McCain

2018. augusztus 26., vasárnap 07:26

Meghalt 81 éves korában az agydaganatban szenvedő John McCain arizonai republikánus szenátor, írja az MTI.

III. John Sidney McCain szenátor 2018. augusztus 25-én hunyt el délután 16 óra 28 perckor. A szenátorral volt halálakor felesége, Cindy és családjuk. Hatvan éven keresztül, haláláig hűségesen szolgálta az Amerikai Egyesült Államokat

– áll a hivatalos közleményben.

Donald Trump amerikai elnök Twitteren reagált John McCain halálhírére, együttérzéséről biztosította a családot. Rajta kívül Barack Obama, George W. Bush volt elnökök, illetve több vezető amerikai politikus is kifejezte részvétét. 

Háborús hős

McCain híres katonacsaládba született 1936-ban: üknagyapja részt vett az amerikai polgárháborúban a déliek oldalán, nagyapja és édesapja pedig egyaránt admirálisi rangot szerzett a haditengerészetben (ők voltak az első apa-fia páros). Így nem volt meglepő, hogy John McCain is a katonai pályát választotta, bár a karrierje távolról sem volt zökkenőmentes.

Az akadémián nem teljesített túl jól, csak azokkal a tárgyakkal foglalkozott, amik érdekelték és sokszor szembeszállt az ott szolgáló tisztekkel. 1958-ban fejezte be a képzést, majd pilótaiskolába került, két évvel később pedig megkapta a repülési engedélyét. 

1965-ben kitört a vietnami háború – pontosabban ekkor avatkozott be közvetlenül is  az Egyesült Államok –, McCain pedig önként jelentkezett harci szolgálatra. 22 bevetésen vett részt sikerrel, majd 1967. október 26-án lelőtték a gépét.

Kénytelen volt katapultálni, de mindkét kezét és lábát eltörte és hadifogságba esett.

A vietnamiak nem kezelték a sérüléseit, ráadásul folyamatosan kínozták és még azt is ki tudták kényszeríteni belőle, hogy Amerika-ellenes nyilatkozatot tegyen. 1973-ban, 65 hónap után szabadult, pedig hamarabb is hazatérhetett volna: amikor a vietnamiak megtudták, hogy ő az egyik amerikai főparancsnok fia, akkor hajlandóak lettek volna elengedni, ő viszont csak akkor ment volna, ha az előtte elfogottakat is szabadon engedik. 

Celeb lehetett, elnök nem

Mindezek után egy kvázi híresség lett, így elkezdett a politika felé fordulni: 1981-ben otthagyta a hadsereget, mert úgy érezte, hogy a törvényhozásban többet tehet a hazájáért. Évtizedekig képviselte Arizonát és főleg külpolitikai téren a szenátus egyik legbefolyásosabb tagja volt.

Többször megpróbálkozott az elnökséggel is:

2000-ben még a republikánus előválasztások alatt kénytelen volt visszalépni George W. Bush javára, 2008-ban viszont megszerezte pártja jelöltségét, de utána alulmaradt Barack Obamával szemben.

A kudarcok ellenére továbbra is aktív politikai szereplő maradt, egy éve azonban kiderült, hogy az agydaganat gyógyíthatatlan és agresszív formájában, glioblasztómában szenved. 

A politikus ennek ellenére sem mondott le szenátori megbízatásáról, de tavaly december óta már nem vett részt a törvényhozási munkában, napjait arizonai otthonában és kórházban töltötte. 

Trump nem lesz ott a temetésén

Donald Trump amerikai elnök befolyásos bírálójának számított már a kezdetektől. Felrótta neki többek között, hogy nem foglalkozott a választásba való orosz beavatkozással, illetve veszélybe sodorja az Egyesült Államok értékrendjét és világszintű hatalmi pozícióját, de a Vlagyimir Putyinnal közös, Helsinkiben tartott  sajtótájékoztatója miatt is bírálta. Putyinról korábban azt mondta, hogy amikor belenézett a szemébe, három betűt látott: K G B.

A szabad sajtó képviselőinek jogos kérdéseivel szemben tudatosan egy zsarnok védelmére kelt. Nem csak képtelen volt, de nem is akart szembe szállni Putyinnal. 

Trump egyébként az amerikai politikai elittel ellentétben egy szót sem nyilatkozott McCainről, amikor a család pénteken bejelentette: a szenátor utasította az orvosait, álljanak le az agydaganata kezelésével. A halála után persze írt egy tweetet, de a McCain családjához közeli források szerint – nem meglepő módon – az amerikai elnököt nem hívják meg az egykori szenátor temetésére.

Orbán egy neofasiszta diktátor

Az amerikai politikus nem volt különösebben jó véleménnyel sem Oroszországról, sem az oroszokhoz közeledő Orbán Viktorról. Még 2014-ben, Colleen Bell leendő magyarországi nagykövet szenátusi megszavazása előtt ugyanis John McCain 

NEOFASISZTA DIKTÁTORNAK NEVEZTE ORBÁN VIKTORT.

 McCain az orosz elnökről hét évvel ezelőtt azt mondta, úgy fogja végezni mint a líbiai diktátor, Moammar Kadhafi. Válaszul Vlagyimir Putyin utalva McCain vietnámi háborús múltjára elmondta: „a háború alatt fogságba esett, egy gödörben őrizték éveken át. Másnak is elment volna ettől az esze”.

Rovatok