Index Vakbarát Hírportál

Népirtás vádja lehet a rohingják elüldözéséből

2018. augusztus 27., hétfő 13:11

Egy év alatt 700 ezer – más becslések szerint 1,2 millió – Mianmarban élt rohingja menekült el a hadsereg tisztogató akciói elől – írta a BBC. Az ENSZ jelentése szerint olyan bizonyítható, intézményesített népirtásról van szó, amelyért a mianmari hadsereg vezetői nemzetközi bíróság elé kerülhetnek.

A jelentés több száz menekült elmondásain alapszik. Ők a szomszédos – a rohingjákhoz hasonlóan muzulmán – Bangladesben találtak menedéket a többségében buddhisták lakta Mianmarból.

Igaz, a rendkívül sűrűn lakott – Magyarországnál másfél szer nagyobb, de 170 millió (!) lakosú – és szegény – az egy főre eső GDP tekintetében a magyar mutató alig huszadát elérő – Banglades sem tud vállalható körülményeket biztosítani az  ott sem tárt karokkal fogadott  menekülteknek.

Az ENSZ jelentése szerint hat katonai vezető megalapozottan vádolható a népirtás végrehajtásával, de az ország politikai vezetését lényegében kezében tartó, egykori ellenzéki tevékenységéért 1991-ben Nobel-békedíjjal illetett, ellenzékben többször bebörtönzést is átélt Aung Szán Szú Csít is felelősség terheli, amiért passzívan szemlélte a történteket.

A politikus – aki államtanácsoskén vezeti az országot – többször nyilatkozott elbagatellizálón a rohingják üldöztetéséről. Többek között, amikor azt mondta, a mianmari állampolgároknak nincs félnivalójuk, nyugodtan visszatérhetnek. Ugyanis a 19-20. század fordulóján be-, pontosabban 150 év után visszatelepült rohingják állampolgárságának elismerését következetesen megtagadja Mianmar, így hiába születtek és nőttek fel az országban, hontalanoknak számítanak.

Borítókép: rohingja menekültek Bangladesben. Fotó: Mohammad Ponir Hossain / Reuters.

Rovatok