Index Vakbarát Hírportál

Kitiltottak minden nem elektromos járművet egy londoni negyedből

2018. szeptember 3., hétfő 18:45

Minden eddiginél szigorúbb környezetvédelmi szabályozást vezetett be egy apró, mindössze kilenc utcából álló londoni negyed: a reggeli és délutáni csúcsforgalomban kitiltottak minden benzines, dízel, vagy régebbi típusú hibrid járművet. A kilenc érintett utcába hétköznap reggelenként 7 és 10, illetve délután 4 és 7 között csak elektromos és hidrogéncellás autók, e-biciklik, illetve a hibridautók legújabb modelljei hajthatnak be. A szabályt megszegők 130 font (kb 47 ezer forint) bírságra számíthatnak. A helyi lakosok, illetve az arrafelé dolgozók természetesen mentesülnek a tiltás alól.

Az új szabályozás bevezetését éles vita övezte, de a lakók 70%-os többséggel támogatták a kezdeményezést. A helyi vezetés abban reménykedik, az ultraalacsony kibocsátású zónák ötletét mások is át fogják venni később. A rendszer kritikusai azzal érvelnek, hogy ez hosszú távon ellehetetleníti a közlekedést azok számára, akik nem engedhetik meg maguknak a drága új technológiákat, és végső soron csak a gazdagoknak kedvez.

Rovatok