Index Vakbarát Hírportál

Hogyan veszhetett ennyire össze Izrael és Paraguay?

2018. szeptember 5., szerda 20:06

Luis Alberto Castiglioni paraguayi külügyminiszter szerdán bejelentette, hogy visszaköltöztetik a májusban Jeruzsálembe áthelyezett paraguayi nagykövetséget Tel-Avivba. Izrael válaszlépésként közölte: bezárja paraguayi nagykövetségét.

Viszonylag ritka, hogy egymástól nagyon távoli országok csúnya konfliktusba sodródjanak. A legtöbb állam általában a szomszédaival veszekedik, „határvillong”, Magyarország sem arról ismert, hogy Togóval, vagy Uruguay-jal lennének a legvéresebb konfliktusai. A politika azonban olykor furcsa helyzeteket teremt, ezúttal két nagyon távoli ország kapott rútul hajba: Izrael és Paraguay.

A nagykövetség-ügy

Pedig Paraguay volt a harmadik ország, az Egyesült Államok és Guatemala után, amelyik már májusban áthelyezte a nagykövetségét  Jeruzsálembe.

Ez a jelképes gesztus az izraeli vezetésnek nagyon fontos volt, a palesztinok és a térség arab államai pedig provokációnak tartják, hiszen ők úgy vélik, hogy Kelet-Jeruzsálem a palesztinok fővárosa.

Májusban mindenesetre a legmagasabb szinten ünnepelték a két ország vezetői, hogy Paraguay és beköltözik a Malkha Technology Parkba, Guatemala mellé, Benjamin Netanjahu Izrael legjobb barátjának nevezte Paraguayt.

Rövid barátság lett

A jó barátság szép dolog, de elmúlik olykor. Most ugyanis Luis Alberto Castiglioni paraguayi külügyminiszter bejelentette, hogy inkább visszaköltöznének. Végül lehet, hogy erre nem is lesz szükség, mert Izrael ezen annyira felszívta magát, hogy előbb konzultációra hazarendelte a paraguayi nagykövetét, majd bejelentette: bezárja a nagykövetségét. Ilyenkor általában kétoldalúak a lépések, vagyis könnyen lehet, hogy Tel-Avivban sem lesz Paraguaynak képviselete.

Békelépés

Pedig a külügyminiszter éppen a megbékéléssel indokolta a szokatlan pávatáncot. Mint az MTI idézi, ezt nyilatkozta: „Paraguay hozzá akar járulni a regionális diplomáciai erőfeszítések növeléséhez a széleskörű, tisztességes és tartós béke elérése érdekében a Közel-Keleten" - mondta Castiglioni.

„Széleskörű, tisztességes és tartós béke ám a jó...” - nem folytatjuk, de valami nagyon csúnyát gondolhattak Izrael vezetői, mindenesetre válaszul olyan nyilatkozatok születtek, hogy csak na. Benjamin Netanjahu például úgy vélekedett, hogy szép dolog, hogy Paraguay a zsidókat befogadja, de úgy tűnik a nácikat és a Hezbollahot is így szereti.

Az izraeli külügyi szóvivő a szerdai bejelentésre válaszul közölte: Izrael bezárja paraguayi nagykövetségét.

Miért variálnak?

De mi változott meg ennyire a paraguayi hozzáállásban? Volt például egy elnökcsere.

Paraguay májusban, az előző elnök, Horacio Cartes döntése nyomán költöztette át nagykövetségét Jeruzsálembe.

Cartes augusztus 15-ig volt a dél-amerikai ország elnöke, utódját, Mario Abdo Benítez új elnököt még aznap beiktatták. A két elnök valójában ugyanabból a pártból van, a szélsőjobbos Colorado Párt tagjai, csak közben történt egy és más.

A pálfordulásra alighanem az a magyarázat, hogy időközben a palesztin politikai vezetők nagyon határozottan jelezték a dél-amerikai országoknak, nagyon barátságtalan lépésnek tekintik, ha követik az amerikaiakat a gyors nagykövetség-költöztetésekkel.

Rovatok