Index Vakbarát Hírportál

Novicsok: London szerint Putyin a felelős

2018. szeptember 6., csütörtök 05:43

Az ENSZ Biztonsági Tanácsának csütörtökre történő összehívását kezdeményezte Nagy-Britannia, hogy tájékoztassa a testületet a Szkripal-ügy nyomozásának drámai fejleményeiről – közölte az este New Yorkban Karen Pierce brit ENSZ-nagykövet, írta az MTI.

A brit vádhatóság szerdán közölte: az eddigi vizsgálatok alapján két orosz állampolgár, Alekszandr Petrov és Ruszlan Bosirov gyanúsítható a Szergej Szkripal egykori orosz-brit kettős ügynök és lánya ellen márciusban Salisburyben elkövetett merénylettel, amelyet egy Novicsok típusú idegméreggel hajtottak végre.

Putyin a felelős

A brit biztonsági miniszter szerint növelni kellene a nyomást az orosz félre újabb szankciókkal. Ben Wallace bizonyítottnak mondta, hogy a két gyanúsított az orosz katonai elhárításnak dolgozott (GRU) – írta a Sky News. 

„Közvetve vagy közvetlenül, de a felelősség őt (Vlagyimir Putyint) terheli” – mondta el újságírói kérdésre.

Theresa May brit miniszterelnök szerdán a londoni alsóház képviselőinek tartott beszámolójában kijelentette: Londonnak bizonyítékai vannak arra, hogy az orosz katonai hírszerzés (GRU) két ügynöke követte el a gyilkossági kísérletet.

Isteni tehetség, vagy koholt bizonyíték?

Moszkva semmit sem tud a megnevezett gyanúsítottakról, és azt is vitatja, hogy a térfigyelő kamerák Scotland Yard terrorelhárítási osztálya által bemutatott felvételei valódiak. Az orosz külügyminisztérium szóvivője szerint máshol lévő kamerák ugyanolyan háttérrel és időpontban készítettek felvételt a két férfiról. Ennek alapján vagy a felvételen lévő dátumokat manipulálták meg valakik, vagy a gyanúsítottak képesek egyszerre két helyen lenni – idézte a Ria Novosztyi Marija Zaharovát. „Ez már isteni szintű trollkodás” – jelentette ki a Rosszija-1 állami televízió műsorában.

A külügyi szóvivő szerint a felvételek a repülőtéren készülhettek a két gyanúsítottról. Zaharova felhívta a figyelmet, hogy az orosz fél bekérette a moszkvai brit nagykövetet, hogy London bocsássa rendelkezésre a két férfi biometrikus adatait, amelyek a vízumkéréshez kellettek. A nagykövet ettől elzárkózott, ami a szóvivő szerint legalább annyira meglepő, mint az, hogy az Egyesült Királyság hatóságai március óta tudják, melyik géppel érkezett Bosarov és Petrov, ám ezt az információt nem osztotta meg az orosz féllel, amely pedig ennek birtokában maga is megkezdhette volna a két férfi felkutatását. Zaharova elmondta, Moszkva továbbra is kész az ügy közös felgyöngyölítésére, a brit fél „totális pimaszsága ellenére.”

Rovatok