Index Vakbarát Hírportál

Nagyhatalmak: az orosz kormány áll a mérgezéses támadás mögött

2018. szeptember 6., csütörtök 19:52

Az amerikai, a német, a francia és a kanadai kormány megbízik a brit következtetésében, hogy a Szergej Szkripal egykori orosz-brit kettős hírszerzőügynök és lánya, Julija Szkripal ellen tavasszal elkövetett angliai mérgezéses gyilkossági kísérlet két gyanúsítottja az orosz katonai hírszerzés ügynöke. Azt a brit kormányzati véleményt is osztják, hogy az akciót "szinte biztosan" az orosz állam magas szintjén hagyták jóvá.

A londoni miniszterelnöki hivatal csütörtöki közleményében a négy nyugati hatalom és Nagy-Britannia felszólítja Oroszországot, hogy teljes részletességgel számoljon be a merényletkísérletben használt Novicsok katonai idegméreg-hatóanyag fejlesztési programjáról a hágai székhelyű Vegyifegyver-tilalmi Szervezetnek (OPCW).

A közleményhez csatlakozó öt kormány állítja, hogy az OPCW vizsgálata által alátámasztott brit szakértői vélemény szerint két brit állampolgár, Dawn Sturgess és Charles Rowley pontosan ugyanattól az idegméreg-hatóanyagtól szenvedett mérgezést, amelyet Szkripalék megmérgezéséhez is használtak.

A 66 éves Szergej Szkripalt (az orosz katonai hírszerzés volt ezredesét, aki kettős ügynökként a brit hírszerzésnek is dolgozott), és 33 éves lányát hetekig válságos állapotban kezelték a délnyugat-angliai Salisbury kórházában, miután március 4-én Novicsok típusú, még a Szovjetunió által katonai célokra kifejlesztett idegméreg-hatóanyagtól súlyos mérgezést szenvedtek.

Julija Szkripalt áprilisban, apját májusban kiengedték, jelenlegi hollétük nem ismeretes.

Szergej Szkripal, akit hazájában 13 évi fegyházra ítéltek, egy orosz-amerikai kémcsere keretében telepedhetett le Nagy-Britanniában 2010-ben, és brit állampolgárságot is kapott. A mérgezéses incidensig Salisburyben élt.

Még két áldozat

Júliusban a 45 éves Rowley és 44 éves élettársa, a háromgyermekes Dawn Sturgess is súlyos mérgezést szenvedett, miután Salisburyben megtalálták a méreganyagot tartalmazó, a Szkripalék elleni támadás elkövetői által nyilvánvalóan elhajított parfümös fiolát.

Rowley-t hosszas kezelés után kiengedték a kórházból - bár nemrég, ezúttal agyhártyagyulladásos tünetekkel visszaszállították Salisbury kórházába -, Dawn Sturgess azonban július 8-án ugyanebben a kórházban meghalt.

Az öt nyugati hatalom által csütörtökön Londonban kiadott közlemény ugyanúgy fogalmaz, ahogy Theresa May előző nap beszámolt a Szkripal-ügy két gyanúsítottjának azonosításáról a londoni alsóház képviselőinek. A brit kormányfő szerdai parlamenti tájékoztatójában kijelentette: London megítélése szerint szinte biztos, hogy a Szkripalék ellen elkövetett akciót "az orosz állam valamely magas szintjén" is jóváhagyták.

Sem Theresa May alsóházi beszámolójában, sem a Downing Street által csütörtökön közzétett öthatalmi közleményben nem szerepelnek azonban nevek.

Ben Wallace, a brit belügyminisztérium belbiztonsági kérdésekért felelős államtitkára a BBC rádió csütörtöki hírműsorának nyilatkozva azt mondta, hogy a mérgezéses incidensért Vlagyimir Putyin orosz elnököt terheli a felelősség, hiszen ő a hírszerzési szolgálatokat működtető orosz állam vezetője, és "aligha állíthatja róla bárki, hogy nem tartja ellenőrzése alatt az államot".

A CPS angol-walesi ügyészi hivatal szerdán közölte, hogy az eddigi vizsgálatok alapján két orosz állampolgár, Alekszandr Petrov és Ruszlan Bosirov gyanúsítható Szergej Szkripal és lánya megmérgezésével.

A Scotland Yard terrorellenes műveleti osztálya a CPS bejelentésével egy időben fotókat is közzétett a két gyanúsítottról, de saját közleményében azt valószínűsítette, hogy az ügyészség által ismertetett két név valójában álnév.

Reménykednek

A Szkripal-ügyről az ENSZ Biztonsági Tanácsában brit kezdeményezésre csütörtökön kezdődött vitában Karen Pierce brit ENSZ-nagykövet közölte: London továbbra is reméli, hogy újból erőteljes partnerségi viszonyt tud majd kialakítani a nagyszerű orosz nemzet kormányával. A diplomata szerint Nagy-Britannia nem felejtette el azt sem, hogy a II. világháborúban az orosz katonákkal vállvetve harcolt.

A brit kormány azonban válaszlépéseket tesz, ha Nagy-Britannia biztonságát fenyegetés érné, ha brit állampolgárok élete kerül veszélybe, és ha a nemzetközi jog normáit és előírásait "ilyen szemérmetlen, felelőtlen módon" valaki figyelmen kívül hagyja - hangsúlyozta nyilatkozatában a brit ENSZ-nagykövet.

(Borítókép: Matt Cardy / Getty Images)

Rovatok