Index Vakbarát Hírportál

Trump utasította igazságügy-miniszterét, derítse ki, hogy ki írta a rejtélyes New York Times cikket

2018. szeptember 7., péntek 21:51 | aznap frissítve

Donald Trump arra utasította Jeff Sessionst, az Egyesült Államok igazságügy-miniszterét, hogy derítse fel, ki a a szerzője annak a névtelenül publikált New York Times cikknek, ami szerint csendes puccs zajlik a Fehér Házban az elnök ellen.

A USA Today beszámolója arról ír, hogy Trump azért rögtön Sessionst bízná meg, mert szerinte a cikket író magasrangú tisztségviselő nemzetbiztonsági kockázatot jelent. Már csak azért is, mert a névtelen cikkíró feltehetően titkosított, nemzetbiztonsági folyamatokra, dokumentumokra is rálát. Csütörtökön egy kampányrendezvényen Trump egyenesen hazaárulónak minősítette a rejtélyes cikk íróját.

Az írás szerint a Fehér Házban dolgozók tudják, hogy Trump közveszélyes, hülyeségeket csinál, és igyekeznek mindent megtenni, akár az elnök ellenében is, nehogy katasztrófa történjen.

"Nem akarom, hogy a cikk írója a nemzetbiztonsággal kapcsolatos megbeszéléseken részt vehessen" – mondta sajtótájékoztatóján az amerikai elnök, majd hozzátette, ő bírja a kritikát, de azokkal a vádakkal nem tud mit kezdeni, amit névtelenül ír valaki.

A USA Today felkereste az igazságügyi tárcát, de ők sem cáfolni, sem megerősíteni nem akarták, hogy nyomoznának a New York Times cikk miatt. A cikkről korábban ebben a cikkben írtunk bővebben.

Rovatok