Index Vakbarát Hírportál

A brazil elnökjelölt merénylője vallomása szerint Isten parancsára cselekedett

2018. szeptember 9., vasárnap 07:30

Jair Bolsonaro brazil elnökjelölt merénylője rendőrségi vallomásában azt állította, hogy Isten parancsára cselekedett, írja az MTI az AP amerikai hírügynökség alapján. 

A szélsőjobboldali Bolsonarót csütörtökön sebesítette meg életveszélyesen késdöféssel támadója, Adelio Bispo de Oliveira. A politikus életét sikerült megmenteni, mostanra állapota kielégítő, de fizikailag nem tudja folytatni hadjáratát az október 7-re kiírt elnök- és parlamenti választás első fordulójáig, amelynek megnyerésére esélyesnek mérték, az október 28-i második fordulóéra viszont nem.

Merénylőjét szombaton átvitték a Campo Grande szövetségi börtönbe, ahol elkülönítve őrzik biztonsága végett. Tette indítékáról az általa említett "isteni parancson" túl egyelőre semmit sem tudni. A rendőrség szerint nincs jele annak, hogy előre kitervelt volt a merénylet.

A brazil szövetségi rendőrség szombaton nyilatkozatban tudatta, hogy felemelik az elnöki posztért indult tucatnyi jelölt biztonságára vigyázók számát

Rovatok