Ahogy arról mi is beszámoltunk, szerdán Kraszimir Karakacsanov miniszterelnök-helyettes Szófiában kiadott egy nyilatkozatot, amiben azt állította, a bolgár kormány Lengyelországhoz csatlakozva megvétózza a Magyarország ellen a jogállamisági eljárás keretében esetleg hozandó uniós szankciókat, "a bolgár kormány egyhangúlag úgy határozott, hogy elő kell készíteni a Magyarországot megvédő állásfoglalást" - közölte Karakacsanov.
"Csakhogy a salzburgi EU-csúcson tartózkodó Bojko Boriszov bolgár miniszterelnök közölte, hogy az egyik helyettese által bejelentett döntés nem létezik"
- írja a 444.hu. A lap cikke szerint a bolgár miniszterelnök azt mondta, a magyar ügyet egy nem hivatalos kormányülésen vitatták meg, tehát kötelező érvényű döntéseket sem hozhatnak. Így hivatalos közlemény sem született. Majd akkor döntenek kormányszinten, amikor tényleg napirendre kerülnek a szankciók Magyarország ellen.
Boriszov azt is hozzátette, hogy ő is lát problémákat a magyar jogállamiság helyzetével kapcsolatban, például ellenzi az egyetemek elleni fellépést, illetve a menekültekkel szembeni embertelen bánásmódot is.
A 444 hozzáteszi, az ellentmondó bolgár nyilatkozatok mögött a kormányban lévő koalíciós feszültségek állnak. Boriszov vezeti a nagyobbik koalíciós pártot, ez a Néppárt tagja, a koalíciós partner Egyesült Hazafiak pedig három kisebb EU-ellenes párt szövetségéből áll, a magyar kormány melletti kiállásról utóbbiak döntöttek, írja a 444.hu .
Az Európai Parlament (EP) múlt szerdai plenáris ülésén megszavazott, Judith Sargentini holland EP-képviselő által összeállított jelentés szerint Magyarországon "rendszerszintű fenyegetés" éri az unió alapvető értékeit és a jogállamiságot, és ez indokolja az uniós alapszerződés hetes cikke szerinti eljárás megindítását.