Index Vakbarát Hírportál

Tüzet nyitottak egy iráni katonai parádén

2018. szeptember 22., szombat 08:36 | aznap frissítve

Ismeretlen fegyveresek tüzet nyitottak egy katonai parádén a délnyugat-iráni Ahváz városában. Az iráni állami televízió terrorcselekménynek nevezte az esetet. A támadásért először az Al-Ahwaziyeh (Ahvaz Nemzeti Ellenállás) szeparatista csoport, majd az Iszlám Állam is vállalta a felelősséget – írta a BBC.

A Reuters szerint 29 ember meghalt, köztük a Forradalmi Gárda 12 tagja és tucatnyi civil, köztük nők és gyerekek és egy újságíró. A sebesültek száma meghaladja a hatvanat.

A BBC szerint a támadók a parádé közelében lévő parkból lőttek és az iráni fegyveres erők  egyenruháját viselték. A fegyveresek megpróbálták megtámadni a hadsereg tisztviselőit is a dobogón, de ez nem sikerült.

A négy támadót lelőtték, de más iráni beszámolók szerint kettőt öltek meg, kettőt élve elfogtak.

Washingtont okolja Irán

Az Iszlám Állam (IS) támadása komoly kudarc lenne Irán számára, hiszen ez lenne a terrorszervezet második legsúlyosabb támadása iráni területen. Ezzel is összefügghet, hogy az iráni katonai szóvivő visszautasította, hogy az akció mögött az IS állna. Helyette egyértelműen izraeli és amerikai kapcsolatokkal bíró fegyveresekről beszélt, akik két Öböl menti államban kaptak kiképzést – ez egyértelmű utalás Szaúd Arábiára is. Ez nem meglepő, hiszen a síita Irán régióbeli ellenfele a szunnita iszlám vahabita irányzatát követő Szaúd Arábia – ahol szintén élnek síiták, akiknek támogatásával viszont Rijád vádolja rendszeresen Teheránt.

A katonai parádét egyébként az Irakot egykor vezető Szaddám Husszein Irán elleni, 1980-1988 közötti háborújának évfordulójára rendezték meg az 1,3 milliós városban, ahol jelentős arab nyelvű kisebbség is él. 

Ahvaz a 65 ezer négyzetkilométeres, 4,5 millió lakosú Huzesztán tartomány központja, amely határos Irakkal, és a 20. században jelentős autonómiával bírt az 1979-es iszlám forradalomig.

(Borítókép: Iráni katonák hasalnak le a földre egy katonai parádén a délnyugat-iráni Ahváz városában ahol ismeretlen fegyveresek tüzet nyitottak és több ember lelőttek 2018. szeptember 22-én. (MTI/EPA/Behrad Ghasemi))

Rovatok