69 százalék a 28-cal szemben: szokatlan, hogy egy oroszországi kormányzóválasztáson ilyen eredménnyel nem a kormánypárt, hanem az ellenzék jelöltje nyerjen. Márpedig ez történt vasárnap a Habarovszki körzetben, ahol az Egységes Oroszország (JeR) párt emberét a második fordulóban könnyedén legyőzte az Orosz Liberális Demokrata Párttól (LDPR) Szergej Furgal.

Persze a posztszovjet Oroszország elmúlt szűk harminc évéből kihagyhatatlan, populista, sokszoros elnökjelölt Vlagyimir Zsirinovszkij által vezetett LDPR-t nehéz egyértelműen ellenzéki pártnak nevezni – ez lényegében az összes parlamenti ellenzék, tehát az Orosz Föderáció Kommunista Pártja (KPRF) és az Igazságos Oroszország (SZR) elitjére is igaz –, de mégis olyan eredmény, amely jelzi: Vlagyimir Putyin megfellebbezhetetlen ereje megingóban van.

Hiába nyert idén márciusban újabb hatéves mandátumot, a következő években egyre égetőbb kérdés lesz: vajon talál kijelölt utódot a távozásakor 72 éves elnök, vagy újabb alkotmánymódosítással sorban harmadik ciklusra is maradna?

IN TODAY'S BRIEF -

RBK shows how Sergei Furgal beat United Russia's Vyacheslav Shport in the race for governor. Why should you care? It points to the Kremlin's growing problem of changing out unpopular local leaders. https://t.co/eWCjn1Ucgd pic.twitter.com/dINZJhDIY7

— BMB Russia (@BearMarketBrief) September 24, 2018

Négy gyors bukta

• Vjacseszlav Sport habarovszki kormányzó veresége csak egyik állomása volt az JeR betlisorozatának.
• Szeptember 16-án a Tengermelléki körzetben született furcsa eredmény: a második fordulóban a JeR jelöltje 51-46-ra vesztésre állt 95 százalékos feldolgozottság mellett az ellenzéki KPRF jelöltjével szemben. (Az is beszédes, hogy az első fordulóban nem jött össze az ötven százalék, igaz, a kormánypárti jelölt akkor legalább elmondhatta, hogy 45-26 százalékos arányban első lett.) A második forduló szavazatainak összeszámlálásakor az utolsó pillanatban aztán mégis a kormánypárti jelölt győzött, ám végül érvényteleníteni kellett az eredményt. A Központi Választási Bizottság szerint csalások és szabálytalanságok sora történt, és bár nem mondták ki, hogy a kormánypárt jelöltjének javára manipulálhatták az eredményeket, a formálisan mégis az ő győzelmével zárult választás érvénytelenítése mégis új jelenség.
• A kínai–mongol–kazah határhoz közel fekvő Hakaszföldön már az első fordulóban látványosan alulmaradt a kormányzó, 32 százalékot ért el a KPRF 45-öt százalékot begyűjtött jelöltjével szemben. A második forduló a hétvégén lett volna, de a kormányzó szó szerint az utolsó pillanatban, pénteken, egy órával a határidő lejárta előtt visszalépett, így a választásra nem került sor: azt két hét múlva kell megtartani, a KPRF és a harmadik helyen befutott SZR-es jelölt részvételével.
• A hétvégén Vlagyimir megyében pedig végleg lefutott a verseny: a második fordulóban is nyert az LDPR jelöltje, Vlagyimir Szipjagin, így a jelenlegi kormányzó, Szvetlana Orlova távozik.
• Habarovszkban polgármestert is választottak, ezt ugyan megnyerte a JeR jelöltje, de 39 százalékos eredménye az egyfordulós választáson így is intő jel a Kremlnek. 

A legitimációt a választás adja 

„A közeljövőben – úgy 2021-től, amikorra a hatalmi átalakulásoknak világossá kell válniuk, máskülönben a rendszer nem maradhat önmaga – nem is annyira az elképzelt fékek behúzásától kell tartani, hanem inkább attól a zavartól, amely az orruknál távolabb szintén nem látó befolyásos szereplők rögtönzött döntései hozhatnak” – írta elemzésében Jekatyerina Sulman.

A Kreml-pártisággal nem vádolható Carnegie.ru oldalán megjelent cikk szerint ekkorra nyílttá válhat a küzdelem a különböző érdekcsoportok, elsősorban a „szilovikok” csoportjain belül. (Ez a Szövetségi Biztonsági szolgálattól az ügyészségen át a védelmi minisztériumon keresztül, a belügyminisztériumig és a nyomozati hatóságig különböző befolyásos központokat jelent, amelyek között az egyensúlyt egyelőre Putyin tartja fenn.)

Ha kényelmetlen, feleslegesnek tűnő díszlet is,

a rendszer nevéből az utóbbi elem is fontos: formálisan a győzelmet mégis választások útján kell megszerezni. Igaz, 2005 és 2011 között a közvetlen kormányzóválasztást eltörölték, de nem véletlen, hogy ezt végül visszahozták – még ha a parlamenten kívüli pártoknak, a rendszeresen, legutóbb kedden őrizetéből kiengedve ismét őrizetbe vett Alekszej Navalnij vezette ellenzéknek nincs is esélye a részvételre, ahogy az elnökválasztásokon és a parlamenti választásokon sem indulhatnak.

Ha eddig voltak választási csalások, most miért nem vetették be a biztos győzelem érdekében?

„Csecsenföldön nagy eséllyel van erre példa, esetleg az ország kisebb városaiban is, de a közepes és nagyvárosokban korlátozottak a lehetőségek” – mondta a Carnegie.ru főszerkesztője. Alekszandr Baunov szerint így 1-2 százalékot lehet kozmetikázni az eredményeken, de 10-20 százalékot hozó csalást észrevétlenül nem lehet végigvinni.  

Történelmi átok az orosz rendszerben

„Általános a meggyőződés, hogy Oroszországban az ellenzék sosem győzhet. Pedig bizonyos értelemben mindig az ellenzék nyer, ez az orosz politikai intézmények legfőbb problémája” – írta Baunov korábban. Elvégre Sztálin részben megtagadta Lenint – az új gazdaságpolitikát és a világforradalmat –, Hruscsov Sztálint, Hruscsovot Brezsnyev, őt Andropov, őt Csernyenko, csak nekik nem sok idejük volt, aztán jött a peresztrojkával talán mindenkit megtagadva Gorbacsov, akit végül megtagadott a Szovjetunió szétesésével hatalomra jutott Jelcin.

Tőle ugyan átvette a stafétabotot Putyin, ám rendszerének legitimitása a jelcini időket jelentő 1990-es évek káoszának megtagadására épült, mondván, 2000 után jöhetett el a konszolidáció időszaka. A békés, következetes hatalomátadás tehát nem működik, Dmitrij Medvegyev elnöksége talán ilyen próbálkozásnak indult, végül csak az alkotmány kijátszása lett belőle, hogy Vlagyimir Putyin két elnöki ciklus után egy szünettel két újabb ciklusra jöhessen vissza.

És egyelőre akár harmadikra, amit az alkotmány most ugyan nem enged meg, de Putyin márciusi új kormányalakítása arra enged következtetni, hogy még nem gondolkodik utódban – ez másnak sem nagyon sikerült az orosz történelem elmúlt bő száz évében.

A valódi versengő politikai rendszer kialakítása azért lehetetlen, mert az államiság az orosz társadalom tudatában szorosan összefügg a mindenkori hatalommal – és ezt a tudatot igyekszik erősíteni a mindenkori hatalom is, hogy leváltásának gondolata előrevetítse a káoszt. A hatalom új birtokosának a történelmi tapasztalatok alapján tehát az államot kell legyőznie, nem a kormányt és pártját. Jóindulatú értelmezéssel lehet mondani, hogy az Igazságos Oroszország párt megteremtése épp azt célozta, hogy szakítsanak ezzel a hagyománnyal, a létrehozott ellenzéki párt azonban nem váltotta be a reményeket. Ugyanez igaz a KPRF-re vagy az LDPR-re, amelyek azonban önállóbb entitásnak tűnnek, de a többség szemében ők afféle őfelsége ellenzéke, amelyek csak jobb híján alkalmasak a protesztszavazatok begyűjtésére.

Putyin ellenfele az idő

Intő jelnek azonban mindenképp fontosak Putyin számára is, aki korábban, úgy tűnt, képes a pártok fölé emelkedni, és  megítélése elszakadt a pártok és a kormány megítélésétől.

Ez részben most is így van, hiszen Putyin népszerűsége az őt támogatók (47 százalék) és inkább támogatók (17 százalék) összességével 64 százalék az ellenzék felmérései szerint is, míg a kormány megítélése Dmitrij Medvegyev kormányfővel együtt 9-12 százalék, ám a kormány népszerűségének csökkenésével egyidejűleg már az elnöké is csökken. 2018 legnagyobb horderejű ügye nem az volt, hogy a szocsi téli olimpia után négy évvel Putyin a futball-vb-t is Oroszországba hozta, hanem a nyugdíjreform, amelynek társadalmi elutasítása az orosz elnökre is kihatott, bár próbálta a nyugdíjkorhatár emelésének bejelentését csak a kormányra hárítani, ő maga már csak a szolid kompromisszum bejelentését vállalta magára.

Putyin tehát látszólag bármikor odacsaphat az asztalra, el is törölhetné a kormányzóválasztást – ahogy 2005-ben megtette –, valójában azonban nem teheti: akkor egyrészt a gazdasági fellendülés, másrészt a zavaros '90-es évek közelsége segítette. Azóta viszont eltelt újabb 13 év, a 90-es évek a társadalom idősebb generációjának is távoli, az azóta felnőtté váltnak pedig lényegében nem jelent hivatkozási alapot, amelynek elkerülése érdekében kész volna lemondani a társadalom döntési jogának egy részéről. Putyin ellen egész egyszerűen az idő dolgozik, ami persze nem jelenti, hogy a rendszer napjai meg vannak számlálva – a 2011-es parlamenti választás, és Putyin 2012-es újraválasztása után is nagy volt tiltakozási hullám, és a gazdasági növekedés sem volt az igazi –, más kérdés, hogy talán ez is szerepet játszott abban, hogy Moszkva végül belevágott a Krím annektálásába, a kelet-ukrajnai konfliktusba és a szíriai beavatkozásba. De azt igen, hogy törékenyebb, mint amilyennek látszik, és 2024-hez közeledve még inkább az lesz.

(Borítókép: Vlagyimir Putyin orosz elnök a regionális választáson készül leadni szavazatát egy moszkvai szavazóhelyiségben, 2018. szeptember 9-én. Fotó: AFP/Sputnik / Alexey Nikolsky)