Index Vakbarát Hírportál

Már Csehországban is van halálos áldozata a nyugat-nílusi láznak

2018. szeptember 28., péntek 05:58

Egy idős asszony a nyugat-nílusi láz első halálos áldozata Csehországban, írja az MTI a cseh Nova televízió alapján. A hírt megerősítette Roman Prymula helyettes egészségügyi miniszter is.

Az áldozat egy 72 éves nő, aki más, krónikus betegségekben is szenvedett. Mostanában nem járt külföldön, vagyis hazájában fertőzte meg a vírus. Csehországban korábban már néhány ember megbetegedett nyugat-nílusi lázban, de mindnyájan külföldön kaptak fertőzést.

Gabriela Stepanyova, az egészségügyi tárca szóvivője 

a globális felmelegedéssel hozta kapcsolatba azt, hogy Csehországban is felbukkant a kór. Még nem fordult elő, hogy emberről emberre terjedt volna a kór.

A nyugat-nílusi láz az egész Balkánon terjed, a kór már Szerbiában, Romániában, Görögországban, Bosznia-Hercegovinában, Horvátországban és Koszovóban is voltak halálos áldozatok. Magyarországon nincs járványveszély.

A nyugat-nílusi lázat okozó vírust először 1937-ben Ugandában azonosították, majd 1950-ben Egyiptomban okozta az első nagyobb járványt.

A legnagyobb veszélyben az idősebbek vannak, akiknek gyengébb az immunrendszerük, illetve a krónikus betegségben, magas vérnyomásban, cukorbetegségben, szívritmuszavarban vagy idegrendszeri zavarban szenvedőkre is veszélyes. A fertőzöttek négyötöde tünetmentesen vészeli át a betegséget, és vélhetőleg életre szóló immunitás alakul ki náluk. Az esetek csaknem ötödében a megbetegedés enyhe tünetekkel – láz, izomfájdalom, fejfájás, nyirokcsomó-megnagyobbodás, bőrkiütések – jár, és magától gyógyul.

Az esetek kis hányadában azonban a fertőzés agyhártya- vagy agyvelőgyulladást okozhat, ami bénuláshoz, kómához vagy akár a beteg halálához vezethet.

Rovatok