Index Vakbarát Hírportál

Fantomképes csapdával kaphatták el az újságírógyilkosság gyanúsítottjait

2018. október 2., kedd 09:58

Egy kevésbé ügyes vállalkozó, egy alvilági körökkel kapcsolatban álló nő és egy táplálékkiegészítőkkel is kereskedő harcművész állhat Ján Kuciak oknyomozó újságíró és barátnője meggyilkolása mögött. Ám ők csak a kishalak, a megbízóról és az indítékról egyelőre nem tudni semmit. Információnk szerint viszont a nyomozás akár egy szlovákiai magyar vállalkozó két évvel ezelőtti meggyilkolásának ügyében is fordulatot hozhat.

Elég amatőr módon kell elkövetni egy bérgyilkosságot Szlovákiában, hogy az elkövetőket elfogják - ez az általános vélemény, amit a Felvidéken hallottunk, és ez hűen tükrözi, mennyire nem bíznak az emberek a rendőrség munkájában. Ján Kuciak oknyomozó újságíró, és barátnője, Martina Kušnírová meggyilkolásának ügye azonban kivételnek számít. Nemcsak azért, mert a kettős gyilkosság egész Európát megrázta és Szlovákiában olyan súlyos belpolitikai válsághoz vezetett, amibe még Robert Fico kormányfő is belebukott, hanem azért is, mert a rendőrség állítja: elkapta az elkövetőket. A rendőrség szerint erős bizonyítékaik vannak, és minden esély megvan arra, hogy a gyilkosság valamennyi részletére fény derüljön.

Ám a történet még messze nem kerek. Bár jó pár részletet már nyilvánosságra hoztak a nyomozók,

a gyilkos fegyver nincs meg, ahogy a megbízókról és az indítékról sem tudunk egyelőre semmit.

Kuciakot és barátnőjét hét hónapja, február 21-én gyilkolták meg a nagymácsédi házukban. A fiatal újságíró az egyik legnagyobb szlovák hírportál, az Aktuality.sk szerkesztőségében dolgozott. Adatújságírásra specializálódott, a különféle adatokat elemezve jött rá összefüggésekre, kollégái szerint ebben zseniális volt. Több rázós ügyről írt, így bőven akadtak, akik haragudhattak rá vagy érdekükben állt a halála. Témája akadt bőven, meggyilkolásakor az olasz maffia és a szlovák kormányzati körök kapcsolódási pontjait kutatta. 

Noha Szlovákiában elég sok a felderítetlen, főleg alvilági köröket érintő gyilkosság, az újságíró és barátnője meggyilkolása mélyen megrázta a társadalmat. Utcai tüntetések szerveződtek. Hét hónappal Kuciakék meggyilkolása után az emberek azt hitték, sehol nem tart a nyomozás, ezért már éppen újabb tüntetéseket helyeztek kilátásba, amikor múlt héten a rendőrség elfogta a feltételezett elkövetőket. Összesen nyolc embert állítottak elő, de mint később kiderült, ebből ötöt csak tanúként hallgattak meg. Négy embert viszont meggyanúsítottak a bűncselekménnyel. A négyből hármat a nagymécsédi gyilkosság helyszínétől alig egy órányi autóútra, a többségében magyarok lakta Gútán fogták el.

A kisváros, ahol Kociak gyilkosa élt 

A Komáromtól mindössze húsz percnyi autóútra lévő Gúta egy tízezres lélekszámú kisváros, ahol kis túlzással mindenki mindenkit ismer, ha máshogy nem, akkor látásból. Azt az embert, aki a rendőrök szerint kivégezte az újságírót és a barátnőjét, Sz. Tamásnak hívják. Az erős testalkatú férfi szüleivel a Harcsa utcában, egy rendezett kertes házban lakik. Az utcában szinte mindenki ismeri őket, ahogy az egészségügyben dolgozó édesanyját, valamint a nyugdíjas édesapját is, soha semmi panasz nem volt rájuk.

Az idősebb lakók csendes, szerény gyereknek írták le Tamást, aki mindig megadta a tiszteletet nekik. Hasonlóan nyilatkoztak azok, akik csak látásból ismerték őt, mondván, a férfi nem tűnt társasági embernek, inkább amolyan magának való, visszahúzódó típus volt. Sokan látták őt edzésekre jövet-menet, a férfi korábban karatézott, majd jiu-jitsuzott. Egy ideig Komáromban volt rendőr, de egykori kollégái nincsenek túl jól véleménnyel róla. Beszéltünk olyan gútaiakkal is, akik jól ismerték őt és a szűkebb környezetét. Így tudtuk meg, hogy a küzdősportokat űző és a fegyverekhez értő

Sz. Tamás közeli ismerőse volt MOLNÁR PÉTER gútai vállalkozónak, akit két évvel ezelőtt, otthonában gyilkoltak meg.

Molnár gyilkosát a mai napig nem kapták el. Rendőrségi forrásokból úgy tudjuk, most, hogy Sz. Tamást elfogták, a Molnár-gyilkosságban való esetleges érintettségét is vizsgálják.

Sz. Tamás amolyan sofőrként, más vélemények szerint behajtóként is dolgozott a tehetős Molnárnak, aki rendszeresen kölcsönöket adott vállalkozóknak. Sokan tartoztak neki, egyik adósa pedig információnk szerint Sz. Tamás ismerőse, méghozzá az az A. Zoltán volt, akit a Kuciak-ügyben szintén megvádoltak.

A. Zoltánt azzal vádolják, hogy ő közvetített Sz. Tamás és a Kuciak-gyilkosság megrendelője, a szlovákiai Komáromban élő A. Zsuzsova között. De ami még ennél is fontosabb, hogy hármuk közül A. Zoltán az, aki most együttműködik a rendőrséggel. A rendőrök szerint azután döntött az együttműködés mellett, hogy szembesítették az ellene szóló bizonyítékok egy részével.

Vállalkoztak

A. Zoltánnak pizzériái voltak, az egyiket 2014-ben Gúta központjában üzemeltette. Nem túl ügyes vállalkozó hírében állt, a pizzériái sem futottak valami jól. Amikor a gútait bezárta, még a teraszdíjat sem tudta kifizetni az önkormányzatnak. Az egykori pizzéria helyén most egy kávézó áll. Úgy tudjuk, a kávézóban gyakran megfordult a két évvel ezelőtt meggyilkolt Kenyeres, méghozzá Sz. Tamás sógorával, akivel jó haverok voltak.

Ami érdekes, hogy Molnár meggyilkolása után Sz. Tamás és köre azt terjesztette, hogy a helyi vállalkozót drogügyletek miatt ölhették meg külföldiek. Azok, akik ezt a "drogos verziót" hallották Sz. Tamástól, az Indexnek most úgy fogalmaztak: elképzelhető, hogy a férfi szándékosan hangoztatta ezt a "drogos verziót", hogy így terelje el a figyelmet a valódi elkövetőről. 

Egyébként A. Zoltánhoz hasonlóan Sz. Tamás is vállalkozott. Egy gútai táplálékkiegészítő boltban volt érdekeltsége, de az üzletét ismerők szerint a bolt nem ment valami jól, Sz. Tamás pedig gyakran panaszkodott az alkalmazottaira. A vállalkozása ellenére messze nem számított tehetős embernek a szüleivel élő férfi. Mindez azért lehet fontos, mert a rendőrség szerint a Kuciak-gyilkosságért a megrendelő A. Zsuzsova 70 ezer eurót (21 millió forintot) fizetett az elkövetőknek. Igaz, ebből 20 ezer eurót levont, mert állítólag a közvetítő, A. Zoltán ennyivel tartozott neki. De az elkövetőknek így is 50 ezer euró ütötte a markát. A negyedik ember, akit megvádoltak, M. Miroslav, a rendőrök szerint ő fuvarozta a gyilkosság helyszínére Sz. Tamást. Miroslav szintén megfordult abban a kávézóban, ahol Sz. Tamás. Úgy tudjuk, idén nyáron egy nagy mulatság volt egyiküknél, a talpalávalót cigányzenészek adták. Úgy tűnt, nem szűkölködnek. 

A megrendelő mögött is állhat valaki

A gyilkosságot a rendőrök szerint megrendelő A. Zsuzsova egy ismert komáromi nagyvállalkozó, Marian Kočner olasz tolmácsaként dolgozott. A nő tíz évvel ezelőtt még egy, az éjszakai életben hírhedt pozsonyi vállalkozó, Ampulka barátnője volt, közös gyermeküknek Kočner a keresztapja. 

Kočner zűrös ügyeiről Ján Kociak is sokat írt, a vállalkozó most éppen a rács mögött ül egy csalási ügy miatt. Neki a nagypolitikában is nagyon komoly kapcsolatai vannak. Ő amúgy Kuciakot egyszer megfenyegette, hogy "mindenféle szemetet fog róla és családjáról előásni". Indított egy videóblogot is, amiben újságírókat igyekezett lejáratni, például a SME nevű lap oknyomozóját, Adam Valčeket, akiről kifejezetten bizalmas információkat közölt. A szlovák sajtó már az elejétől fogva rá gyanakodott a Kuciak-gyilkossággal kapcsolatban. Zsuzsová nemcsak azért érdekes szereplője a történetnek, mert jó kapcsolata van Kočnerrel, hanem azért is, mert több vállalkozásban is benne volt olaszokkal. De ez a része a történetnek azért nem kerek, mert a nő elsősorban északi olaszokkal mozgott együtt, míg a N´drangheta nevű maffiaszervezet, melynek ügyei feltárásán Kuciak dolgozott, dél-Olaszországban működik.

Elmentünk abba a komáromi házba, ahonnan A. Zsuzsovát a múlt héten elvitték a rendőrök. A nő gyermekére két hozzátartozója vigyáz, akik ugyan nem kívántak nyilatkozni az Indexnek, de azt állították: A. Zsuzsova ártatlan az ügyben. A szomszédok is elzárkóztak a nyilatkozattól, amikor megtudták, hogy újságírók vagyunk. 

A nőről ismerősei azt beszélik, hogy korábban "mínuszban" volt, aztán hirtelen megtollasodott, drága autója lett. Azt azonban kevesen hiszik, hogy A. Zsuzsova érdekeit keresztezte volna munkájával a tényfeltáró újságíró.

Valószínűbb, hogy A. Zsuzsova Egy felbujtó kérésére járt el és rendelte meg a gyilkosságot.  

Egyelőre azonban a rendőrség semmit nem árul el arról, kit vagy kiket sejt a háttérben. Úgy tudjuk, az olasz vonalat ugyanúgy vizsgálják, mint más lehetséges szálakat, köztük egy magyarországi szálat is, éppen a Molnár-féle gyilkosság miatt. A rendőrök tucatnyi házkutatást tartottak, a gyilkossághoz használt autókat, mobiltelefonokat, számítógépeket foglaltak le, de a gyilkos fegyver nincs meg. 

A rendőrség állítólag csapdába csalta az elkövetőket, így sikerült ellenük bizonyítékokat gyűjteni. Közzétettek egy fantomképet, ám azt a zsaruk is tudták, hogy nem az a gyilkos, akire a kép ráillik. De nem is az volt a céljuk a kép közlésével, hogy a lakosság beazonosítsa a tettest. A fantomkép a múlt héten előállított nyolc ember egyikére hasonlított, aki - miután magára ismert - vad telefonálásba kezdett. Ezek az időközben lehallgatott telefonbeszélgetések szolgáltattak állítólag elegendő bizonyítékot ahhoz, hogy le lehessen csapni az elkövetőkre.   

Vasárnap a besztercebányai speciális büntetőbíróság elrendelte a négy gyanúsított előzetes letartóztatását. Akár öt évig is előzetesben maradhatnak. Külön börtönökbe helyezték el őket, hogy ne tudjanak egymással kommunikálni. A nyomozók nyilván abban bíznak, hogy előbb-utóbb egymásra vallanak. 

Hisznek is a rendőröknek meg nem is

Szlovákiában elég alacsony a rendőrök felé a bizalom, ami abból adódik, hogy a közlekedési rendőrök állandóan megbüntetik az embereket

- magyarázta az Indexnek Borka Roland. A magyar nyelvű Bumm.sk hírportál gútai munkatársa szerint ez lehet az oka annak, hogy vannak, akik kétkedve fogadják a rendőrség eredményeit. De Borka ezúttal hisz a rendőröknek, leginkább azért, mert már a kezdetektől segítették a nyomozók munkáját külföldi rendőrök és ügynökségek szakemberekkel, technikákkal. Márpedig a külföldieknek Borka szerint nem érdekük a nyomozás ellehetetlenítése. 

Szlovákiában most is ugyanolyan nagy a korrupció, mint amilyen a kilencvenes években volt, legfeljebb most láthatatlanabb lett. "Akkor mindenki ment borítékkal a kezében. Most már ilyen nincs, maximum szívességek. De az EU-s pénzeket brutálisan nyúlják le" - magyarázta az újságíró. Példának említette, hogy még egy repülőtérre is felvesznek olyan uniós támogatást, mintha az mezőgazdasági terület lenne, mert a hivatalok nem ellenőrzik, legfeljebb csak a parcellaszámot.

De Gúta amúgy csendes, békés hely, már diszkó sincs a városban, aki teheti, Győrbe jár szórakozni. Borka szerint néha ugyan megjelennek itt a nagymegyeri és a dunaszerdahelyi "kétajtós szekrények", de már ők is csak "nosztalgiából". Az, hogy itt fogták el Kuciak állítólagos gyilkosát, Borka szerint nem ok nélkül sokkolta a helyieket. "Ide amúgy sem figyel az ország. Ez egy kiéheztetett terület. Csak Orbán Viktor fejleszt itt néha. Szlovákia déli része, ahol magyarok vannak, mostohagyerekként van kezelve. Innen csak az jut el az országos sajtóba, ha baleset van vagy valami krimi" - érzékeltette Borka a helyzetet.

Az újságíró szerint szerencsére eddig sem a politika, sem a sajtó nem emlegette fel, hogy magyar ölte meg Kuciákot, ez a nemzetiségi szál nem lett előhozva és jó eséllyel nem is lesz. "Óriási különbségek vannak a szlovák és a magyar társadalom között. Itt először a kulturális miniszter, aztán a belügyminiszter, utána a miniszterelnök lépett le, tüntetések voltak. A politika fél a dühös tömegtől. Az emberek itt tudatosabbak, kritikusabbak" - mondta Borka.

Gúta polgármestere szkeptikus

"Megdöbbentette a gútai lakosokat, hogy miért pont itt fogták el a gyanúsítottakat. Én személyesen nem ismertem őket, csak látásból, főleg Sz. Tamást, aki ha jól tudom, karatézott. A gútaiak többsége is azt mondja, hogy nem igazán vettek részt a város életében, ezért is csak látásból ismeri főleg mindenki" - mondta az Indexnek Horváth Árpád, Gúta polgármestere.

A polgármester azt elismeri, hogy a környéken nem jó szájízzel gondolnak vissza a sötét kilencvenes évekre, márpedig a gyilkosság erre az időszakra emlékezteti az embereket.

Horváth szerint azonban már messze nem az a helyzet, mint az akkori időszakban, amikor még Pozsonyban napi szinten voltak a robbantások. De a polgármester úgy véli, hogy ennek ellenére továbbra sem bíznak a kormányban az emberek, nincs meg a bizalom, annak ellenére, hogy a Kuciak-gyilkosság miatt minisztercserék is történtek.

Horváth ugyanakkor nem bízik abban, hogy a Kuciak-gyilkosság hátterét a hatóságok teljesen fel tudják majd tárni, mert az évekbe telhet. Példaként a Mikuláš  Černák maffiózó ügyeit említette, a szlovák maffiafőnök sötét ügyeit csak 15 évvel az események után kezdték el feltárni. 

Borítókép: Városi hivatal Gútán Fotó: Huszti István / Index

Rovatok