Index Vakbarát Hírportál

Legalább tíz szökevényt lőttek le Brazíliában

2018. október 3., szerda 09:23

Legalább tíz szökevényt lőttek le rendőrök kedden a Brazília középső részén fekvő Tocantins államban.

A fegyenceknek azt követően sikerült kiszabadulni Araguaína település Bara da Grota nevű javítóintézetéből, hogy lázadást szítottak, túszul ejtették az intézmény egyik, a foglalkozásokat vezető oktatóját. Lefegyvereztek két őrt, majd húszan megszöktek.

Elfogásukra a hatóságok hajszát indítottak, amelynek során rátaláltak tíz rabra, akik nem akarták magukat megadni. A hatóságok szerint ekkor lövöldözés kezdődött, és a rendőrök lelőtték a rabokat. A többi szökésben lévő után folytatódik a hajsza.

Brazíliában, ahol túlzsúfoltak a börtönök, gyakran vannak lázadások és fogolyszökések. Ennek oka leginkább a nem megfelelő őrzési körülményekre vezethetők vissza. A börtönökben a különböző rivális bandák közötti összecsapásokban csupán januárban mintegy 150 rab halt meg. A hivatalos adatok szerint a brazil börtönökben mintegy 730 ezer rabot őriznek, ami 50 százalékkal haldja meg az intézetek hivatalos befogadóképességét.

(MTI)

Rovatok