Index Vakbarát Hírportál

A Trump főbírójelöltjéről szóló FBI-jelentésen vitáznak a szenátorok

2018. október 4., csütörtök 20:06 | aznap frissítve

Elkészült az az FBI-jelentés, amit a legfelsőbb bíróságba jelölt Brett Kavanaugh bíró és az őt szexuális erőszak kísérletével megvádoló Christine Blasey Ford pszichológia professzor múlt csütörtöki szenátusi meghallgatásai után rendeltek el. A demokraták szerint az alig egy hét alatt összeállított anyag messze nem teljes, míg a republikánusok szerint nem erősíti meg a Kavanaugh elleni vádakat.

A Donald Trump által a rettentő fontos társadalmi-politikai ügyekben a végső szót kimondó testületbe jelölt Kavanaugh megválasztásának folyamata teljesen új szintre emelkedett az elmúlt hetekben, miután több nő is évtizedekkel ezelőtti szexuális zaklatással vádolta meg. Kavanaugh mindent tagadott, és politikai indíttatású lejárató kampányról beszélt.

Az ügy végletesen megosztja az USA-t, azonban azon túl, hogy ki kinek hisz, az elmúlt hetek új lendületet adtak a #metoo-mozgalomnak is, és a Kavanaugh-t elsőként megvádoló nő, valamint a bíró meghallgatásában csúcsosodtak ki. A meghallgatás után az igazságügyi bizottságban pártvonalak mentén pénteken 11-10 arányban megszavazták Kavanaugh támogatását, ezzel továbbküldték a jelöltet a teljes szenátus elé. Ugyanakkor Jeff Flake republikánus szenátor azt a feltételt szabta, hogy egy rövid FBI-vizsgálat is induljon az ügyben.

Ez az egy hétig tartó vizsgálat ért most véget, a megállapításaiból pedig egy megtekinthető példány készült, amit csütörtökön nézhettek meg az amerikai szenátorok. A 46 oldalas jelentés lényegében az FBI által elkészített interjúk összesítése, kommentárok és következtetések nélkül. Kilenc embert hallgattak meg, de Kavanaugh és Ford nem volt köztük. A dokumentumot csak egy biztonságos szobában lehet átnézni a Capitolium épületének alagsorában.

Az igazságügyi bizottság republikánus elnöke, Chuck Grassley azt mondta, hogy semmi olyan nincs a dokumentumban, amit korábban ne tudtak volna, és az FBI nem talált visszaélésre utaló jelet. A bizottság demokrata alelnöke, Dianne Feinstein szerint a vizsgálat nem volt teljes, és „leginkább az szembetűnő, hogy mi nincs a jelentésben."

A szenátusi szavazás előtt idáig bizonytalannak számító három republikánus szenátor közül Flake azt mondta, hogy a jelentésben nincsenek olyan plusz információk, amik megerősítenék Ford állításait. Susan Collins szenátor pedig azt mondta, hogy nagyon alaposnak tűnik a dokumentum.

A BBC szerint ezek után feltehetően szombaton megkezdődhet a szavazás Kavanaugh-ról a teljes szenátusban. Ott 51-en vannak a republikánusok, és 49-en a demokraták, ezért ha a demokraták összezárnak, akkor egy szenátort veszíthetnek el a republikánusok, ebben az esetben Mike Pence alelnök döntene. Az első nyilatkozatok alapján több ingadozó is végül megszavazhatja a főbírójelöltet. Közben pedig a demokraták között is vannak olyan, alapvetően republikánus államokban újraválasztásért induló szenátorok, akik még nem döntötték el, támogatják-e Kavanaugh-t.

Ford ügyvédei levelet írtak az FBI-nak, amiben bírálták a vizsgálatot, szerintük ugyanis több mint tíz olyan tanút nem kerestek meg, akiknek a nevét a Kavanaugh-t vádoló nő átadta nekik.

Rovatok