Index Vakbarát Hírportál

Kongói orvos és jazidi aktivista kapta a Nobel-békedíjat

2018. október 5., péntek 11:11 | aznap frissítve

Denis Mukwege kongói sebész-nőgyógyász és Nadia Murad jazidi emberi jogi aktivista kapták 2018-ban a Nobel-békedíjat, jelentette be Oslóban a norvég Nobel-bizottság elnöke. A bizottság szerint rengeteget tettek a háborús helyzetekben elkövetett szexuális erőszak ellen.

Denis Mukwege a Kongói Demokratikus Köztársaságban folyó harcok során megerőszakolt kongói nők és lányok tízezreinek segített a Bukavu városában alapított kórházában. Bár a polgárháború hivatalosan véget ért, továbbra is előfordulnak fegyveres konfliktusok, amikben a civilek ellen is rendszeresen elkövetnek szexuális erőszakot. Mukwege a kórházban végzett munkája mellett sokszor utazik külföldre is, ahol a nők jogainak előmozdításán dolgozik.

Nadia Muradot elrabolták az Iszlám Állam fegyveresei Irakban, rendszeresen megerőszakolták, és megverték, rabszolgaként tartották. Sikerült megszöknie fogságukból, és azóta más hasonló borzalmakon átesett nőkért is kiállt. 2015-ben az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé vitte az ügyet, cselekvésre szólítva fel a nemzetközi közösséget. Az Egyesült Államok, az Európai Parlament és az Európa Tanács ezután népirtásnak minősítette az iszlamista terrorszervezet bűncselekményeit a jazidi kisebbség ellen.

„Mindketten a saját biztonságukkal nem törődve, bátran küzdöttek a háborús bűnök ellen és igazságot kerestek az áldozatoknak" – indokolta a döntést a bizottság. „Ha ezt most nézik, akkor szívből gratulálok" – hangzott el a bejelentésen, ami arra utalt, hogy előre nem tudták elérni őket.

Rovatok