Index Vakbarát Hírportál

Ausztriában megkötötték az első melegházasságot

2018. október 12., péntek 18:42

Ausztriában pénteken megkötötték az első házasságot azonos nemű pár - két nő - között, miután az alkotmánybíróság engedélyt adott rá pár hónapja, írja az MTI Bécs polgármesteri hivatalára hivatkozva.

A közlemény szerint az esküvőt az egyik polgármesteri hivatalban kötötték meg, egy magánszertartáson. Az osztrák sajtó szerint az ő ügyük volt az egyik első, amely az alkotmánybíróság elé került. A testület tavaly decemberben döntött a javukra.

Az azonos neműek élettársi kapcsolatát 2010-ben emelték hivatalos szintre a túlnyomórészt katolikus országban. Házasságra január elsejétől léphetnek majd, de az alkotmánybírósági ügy részletei már hamarabb összeházasodhatnak.

Csütörtökön jelentette be a jobboldali osztrák kormánykoalíció, hogy  elfogadja az alkotmánybíróság döntését, és felhagy az ellenkezéssel az ilyen házasságokkal szemben.

Rovatok