Index Vakbarát Hírportál

Brutális hármas gyilkosság történt a görög-török határnál

2018. október 12., péntek 12:29

Brutálisan megöltek három fiatal nőt a görög-török határon, az Evrosz folyónál, írja a BBC. A görög rendőrség nyomoz az ügyben.

Az ázsiai származású áldozatok közeli kapcsolatban lehettek egymással. A szemtanúkat sokkolta a látvány, mindhármójuk torkát átvágták, szúrásnyomok voltak rajtuk. A helyszínen két kést is találtak.

A rablógyilkosságot kizárták, mert az egyik lány arany ékszert viselt, amit nem vittek magukkal a tettesek. Valószínűbbnek tartják azt a verziót, hogy embercsempészekkel vesztek össze, és ők végeztek velük.

A rendőrség adatai szerint 2018 első felében több mint 8400 embert fogtak el a térségben, akik illegálisan akarták átlépni az Európai Unió határát.

Az Euronews februári riportja szerint rengeteg veszély leselkedik azokra, akik megpróbálnak átkelni a széles, erős sodrású Evrosz folyón. Bulgáriában Maricának hívják. Ott ered, az ország nyugati részén, a Rila-hegységben, és először a bolgár-görög, majd a görög-török határon fut egészen az Égei-tengerig. 

(Borítókép: Evrosz folyó, a természetes határ Görögország és Törökország között. Fotó: Alkis Konstantinidis / Reuters)

Rovatok