Index Vakbarát Hírportál

Óriási eső zúdult Franciaországra, 10-en meghaltak

2018. október 15., hétfő 11:35 | aznap frissítve

Legalább hatan életüket vesztették a Franciaország déli részét sújtó áradásokban, miután az éjszaka folyamán néhány óra leforgása alatt több havi csapadékmennyiség zúdult a térségre - írja az MTI.

Az AFP 13 órakor azt közölte, hogy a helyi mentőszolgálatok tájékoztatása szerint már 13-ra emelkedett a halottak száma, ezt a számot a belügyminisztérium hétfő estére 10-re csökkentette. Egy ember eltűnt, öt sérült állapota súlyos. A mentésben 740 tűzoltó és katona, és hét helikopter is részt vesz.

Egy embert álmában sodort magával az ár, a többiek halálának körülményeiről nem tudni pontosabbat - mondta az Aude megyét vezető Alain Thirion a BFMTV francia tévécsatornának. Egy emberre ráomlott egy ház, őt kórházba szállították.

Az Aude folyó szintje Trebes városában néhány óra leforgása alatt 30 centiméterről 7,5 méterre emelkedett, de a várakozások szerint a nap közepére akár a tíz métert is elérheti. Hasonlóan magas vízszintre 1891 óta nem volt példa a térségben.

Aude megyében az éjszaka folyamán 250-szer riasztották a tűzoltókat. A megyeszékhely, Carcassonne környékén öt óra alatt 160-180 milliméter csapadék hullott. A középkori erődjéről híres várostól északra a teljes közúthálózat víz alá került. Ebben a térségben az iskolák sem nyitottak ki. A helyi hatóságok felszólították a lakosokat, hogy maradjanak otthon. A szélsőséges időjárás által leginkább sújtott településeket csak helikopterrel lehet megközelíteni. A mentőcsapatok több helyszínen képtelenek vízre szállni az ár sodrásának ereje miatt. Hat másik dél-franciaországi megyében narancssárga riasztás volt érvényben hétfő reggel.

Édouard Philippe francia miniszterelnök bejelentette, hogy hétfő délután az árvíz sújtotta térségbe utazik. Philippe a kormány együttérzéséről biztosította az áldozatok hozzátartozóit és támogatásáról az árvízkárosultakat.

(Borítókép: Olvasói fotó/Index)

Rovatok