Index Vakbarát Hírportál

Bizonyítékot találhattak a konzulátuson a szaúdi újságíró meggyilkolására a törökök

2018. október 16., kedd 13:06 | aznap frissítve

Kedden ismét átvizsgálták Szaúd-Arábia isztambuli főkonzulátusát, miután hétfő éjszaka egy szaúdi és egy török nyomozócsoport egyszer már hosszú órákon keresztül átvizsgálta az épületet az október 2-án eltűnt, Rijáddal szemben kritikus szaúdi újságíró, Dzsamál Hasogdzsi nyomai után kutatva - jelentette az NTV török hírtelevízióra hivatkozva az MTI. A főkonzulátus után - várhatóan még kedden - a konzuli rezidenciát is átnézik a hatóságok.

Az NTV úgy tudja, hogy az éjszakai vizsgálat során vett anyagminták között bizonyítékértékűek is vannak. Egy török tisztviselő arról beszélt az AP-nek, hogy a rendőrök bizonyítékot találtak arra a szaúdi konzulátuson, hogy Hasogdzsit ott gyilkolták meg. A CNN pedig kedd este egy névtelen tisztviselőre hivatkozva azt írta, hogy az újságíró holttestét feldarabolták. Korábban is voltak ilyen feltételezések a török médiában.

Hétfőn egy nagyjából 12 főből, török és szaúdi emberekből álló csoport ment az isztambuli szaúdi nagykövetségre vizsgálódni az eltűnt szaúdi újságíró ügyében. A CNN hétfő este azt írta, miután a közös vizsgálat megkezdődött, a szaúdi kormány közleményt jelentet meg, amiben elismernék, hogy egy rosszul sikerült vallatás közben meghalt az újságíró. A közlemény egyelőre azonban nem jelent meg.

Pompeo Szaúd-Arábiában egyeztet

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter kedden Szaúd-Arábiában tanácskozott Szalmán bin Abdel-Aziz királlyal és fiával, Mohamed bin Szalmán koronaherceggel, a szaúdi politika tényleges irányítójával az eltűnt újságíró ügyéről. A külügyminiszter aggodalmát fejezte ki az újságíró eltűnése miatt, de egyelőre ennél bővebb nem derült ki a találkozókról.

A török külügyminiszter közölte, az ügyészség vallomástételre beidézhet egyeseket a főkonzulátusról Hasogdzsi ügyében. Cavusoglu közölte, Törökország meg akarja tudni, mi történt az újságíróval.

Mindeközben az ENSZ emberi jogi főbiztosa azt mondta, egyetlen diplomata sem vonhatja ki magát a vizsgálat alól, akit a nyomozók ki akarnak hallgatni. Ezért az érintett szaúd-arábiai diplomaták mentességének felfüggesztését követelte.

A nemzetközi jog szerint az államilag végrehajtott emberrablás és a gyilkosság is nagyon súlyos bűntény, és nem lenne szabad a diplomáciai mentességet használni a történtek és a felelősök felderítését célzó nyomozás akadályozására

- mondta Michelle Bachelet, aki felszólította a török és a szaúdi hatóságokat, hogy hozzák nyilvánosságra az összes tényt, amelyet az újságíró sorsáról eddig tudni lehet.

Hasogdzsi gyermekei közleményt adtak ki a The Washington Postban, amiben azt írják, hogy nemzetközi, független és pártatlan nyomozást követelnek apjuk eltűnése miatt.

Rovatok