Index Vakbarát Hírportál

Több mint 700 embert hurcolt el az Iszlám Állam egy menekülttáborból

2018. október 18., csütörtök 05:44

Több mint hétszáz embert, köztük nyugat-európai és más országok állampolgárait hurcolták el túsznak az Iszlám Állam terrorszervezet fegyveresei múlt héten a szíriai el-Bahra menekülttáborból, az Eufrátesz keleti partján - közölte szerdán egy névtelenséget kérő katona-diplomácia forrás, írja az MTI.

"Október 13-án a dzsihadisták rajta ütöttek az el-Bahra közelében lévő menekülttáboron, ahonnan mintegy 130 arab családot hurcoltak el magukkal az ellenőrzésük alatt álló Hadzsinba" - mondta a forrás.

Emlékeztetett arra, hogy a térség az Egyesült Államok vezette terrorellenes koalíció műveleti területén fekszik. Mint mondta, a szélsőségesek azt követelik a térségben offenzívát folytató, kurd vezetésű Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű ernyőszervezettől, hogy engedje szabadon a korábban elfogott dzsihadistákat és adjon át területeket az Eufrátesz keleti partján. A terroristák nyomásgyakorlásként naponta megölnek néhány embert a túszokból - tette hozzá.

A menekülttábor Hadzsin városának térségében található. Az Eufrátesz keleti partján fekvő város ellen jelenleg offenzívát folytat az SDF, amelyet a Washington vezette nemzetközi koalíció légicsapásai támogatnak. A Firat kurd hírügynökség beszámolója szerint az Iszlám Állam harcosai egy homokvihar leple alatt intéztek váratlan támadást a tábor ellen.

A forrás közölte azt is, hogy szerdán a koalíció két F-15-ös vadászbombázója tévedésből szövetséges csapatokat bombázott Hadzsinnál. A légicsapásokban hat kurd fegyveres életét vesztette, tizenöten pedig súlyosan megsebesültek. A tisztségviselő azt vetette a hadműveleteket koordináló amerikai parancsnokság szemére, hogy elmulasztott egyeztetni a helyi erőkkel, s ez szerinte nemcsak a kurdok újabb támadásának vetett véget, de tömeges dezertálásokhoz is vezetett az adott térségben, amely újfent átkerült a szélsőségesek kezére.

Rovatok