Index Vakbarát Hírportál

Trump nagyon veszélyes lépésre készül az oroszok szerint

2018. október 21., vasárnap 12:19

Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes "nagyon veszélyes lépésnek" tartja, hogy az Egyesült Államok felmondja a rövid és közepes hatótávolságú nukleáris erőkről szóló megállapodást (INF), arra hivatkozva, hogy Oroszország megsérti az 1987-ben aláírt egyezményt, írta az MTI.

Trump döntését a nemzetközi közösség minden olyan országa határozottan el fogja ítélni, amely a biztonság és a stabilitás elkötelezettje

- nyilatkozta Rjabkov a TASZSZ orosz állami hírügynökségnek.

Rjabkov szerint Washington azért mondta fel az egyezményt, mert az útjában állhat globális egyeduralmi törekvéseinek. Leonyid Szluckij, a képviselőház külügyi bizottságának vezetője alaptalannak nevezte az amerikai vádat, amely szerint Oroszország évek óta áthágja a megállapodást.

Donald Trump amerikai elnök szombaton a nevadai Elkóban tett kampánykörútja után jelentette be, hogy felmondja a nemzetközi szerződést.

"Felbontjuk a szerződést, majd fegyvereket fogunk fejleszteni, hacsak Oroszország és Kína nem egyezik bele egy új megállapodásba"

- mondta Trump.

Oroszország egyébként már korábban kilátásba helyezett "válaszlépéseket", számítva az amerikai kihátrálásra. Éppen egy évvel ezelőtt Vlagyimir Putyin orosz elnök Szocsiban azt mondta: országa "haladéktalanul és szimmetrikus módon" reagál majd, ha az Egyesült Államok felmondja a szerződést.

Az INF-szerződést Washingtonban írta alá Ronald Reagan amerikai elnök és Mihail Gorbacsov, a Szovjetunió Kommunista Pártjának (SZKP) főtitkára 1987. december 8-án. Az amerikai szenátus fél évvel később, 1988. május 27-én ratifikálta, és a moszkvai június 1-jei ellenjegyzést követően lépett életbe. A szerződés földi indítású hagyományos és nukleáris robbanófejekkel felszerelt közepes hatótávolságú ballisztikus rakétákról és robotrepülőgépekről rendelkezett. A hatótávolságot 500-5500 kilométerben határozták meg. Az egyezmény - amely mérföldkő volt a hidegháború lezárásában - megtiltotta az ilyen eszközök gyártását, birtoklását és tesztelését.

Rovatok