Index Vakbarát Hírportál

A szaúdi főügyész szerint is előre kitervelték Hasogdzsi meggyilkolását

2018. október 25., csütörtök 13:07

Előre kitervelt bűncselekmény volt a szaúdi főügyész szerint Dzsamál Hasogdzsi újságíró meggyilkolása Isztambulban - jelentette be csütörtökön a szaúdi állami televízió.

A hivatalos rijádi közlemény szerint az ügyészek gyanúsítottakat hallgatnak ki a török-szaúdi nyomozócsoport által összegyűjtött információk alapján.

A szaúdi vezetést élesen bíráló Hasogdzsi október 2-án tűnt el, miután felkereste hazája isztambuli főkonzulátusát.

Rijád egy ideig tagadta, majd elismerte, hogy az újságírót meggyilkolták a konzulátus épületében. Az Egyesült Államok a napokban hozta meg első szankcióját Szaúd-Arábia ellen.

Közben a Reuters úgy értesült, hogy Gina Haspel, a CIA igazgatója meghallgatta a szaúdi újságíró meggyilkolásáról készült hangfelvételt. 

Fegyverembargót vezetnének be

Fegyverembargó bevezetését javasolja Szaúd-Arábiával szemben csütörtökön elfogadott állásfoglalásában az Európai Parlament, amely szerint független, nemzetközi vizsgálatra, illetve egységes uniós fellépésre van szükség Dzsamál Hasogdzsi meggyilkolásának ügyében.

A strasbourgi plenáris ülésen nagy többséggel, 325:1 arányban jóváhagyott dokumentumban a lehető leghatározottabban elítélték Hasogdzsi megkínzását és megölését, továbbá pártatlan, nemzetközi vizsgálatot követeltek a történtek pontos felderítésére.

A képviselők szerint az Európai Uniónak le kell állítania a Szaúd-Arábiának szánt fegyvereladásokat, a tagállamoknak pedig készen kell állniuk célzott szankciók, például vízumtilalom és vagyonbefagyasztás bevezetésére.

(MTI)

Rovatok